Rettegsz a lyukacsos dolgoktól? Ez lehet a magyarázata

Rettegni sok mindentől lehet, sokakban még az olyan tárgyak is félelmet kelthetnek, amelyeken apró lyukak találhatók. A tripofóbia emberek ezreit érinti, nem véletlenül.

A tripofóbia mind szélesebb körben ismert jelenség, egyre többen vannak ugyanis, akik vállaltan tartanak a lyukacsos tárgyaktól. A hangyabolyok, a homokba esett vízcseppek, a méhkaptárok vagy a vízcseppek szaggatta friss hó – ezek mind kiválthatják az érintettekből a rettegést. Ez a szervezet által kiváltott reakció biológiai undoron, nem pedig tanult félelmen alapul, és a legújabb kutatások alapján evolúciós gyökerei vannak.

lyukacsos, lyukas
Hőcserélő hűtőcsövek – van, akinek ezek igencsak rémisztőek. Fotó: Getty Images

A túlélésünk kulcsa volt a rettegés

Az evolúciós pszichológia szerint agyunk még mindig alkalmazhat bizonyos mentális algoritmusokat, amelyeket a törzsfejlődés során sajátítottunk el. Ez azt jelenti, hogy bár már nem olyan körülmények között élünk, mint őseink egykor, viselkedésünket ezek a körülmények mégiscsak befolyásolják. Így például az olyan fóbiák, mint a kígyókkal vagy pókokkal kapcsolatosak, a múltunkból maradtak meg. Sok kutató véli úgy, hogy a félelemreakciókat olyan mechanizmusként örökölhettük, amely megvéd minket ezektől az élőlényektől, amelyek egykor óriási veszélyt jelenttettek ránk nézve. Ez lehet egyébként a tériszony alapja is – írja az ILF Science.

Ezen a felvetésen indultak el francia és szlovák evolúciós pszichológusok, akik arra voltak kíváncsiak, hogy a tripofóbiának lehetnek-e hasonló evolúciós gyökerei. A fóbia tüneteit ugyanis – bár szokatlannak tűnhet – a lakosság jelentős része valóban tapasztalja. Az egyik magyarázat, az úgynevezett "veszélyes állat" hipotézis szerint a lyukacsos tárgyaktól való félelem egy olyan evolúciós adaptív viselkedés maradványa lehet, amelynek célja a veszélyes állatok elkerülése. Sok mérgező élőlénynek ugyanis, köztük a pókoknak és a kígyóknak, olyan mintázata van, amely lyukcsoportokra hasonlít.

Hosszú szavak, furcsa szagok, gombok, köldök, lufi, térd, gravitáció, törpe vagy zseb. Vannak, akikből ezek pánikszerű rettegést váltanak ki. A fóbiák teljesen irracionálisak, és még ha ezzel tisztában is van az érintett, akkor is heves fizikai tüneteket okozhatnak. Mutatjuk a legbizarrabb félelmeket.

Alternatív megoldásként a tripofóbia a "bőrbetegség-kerülés" hipotézissel is magyarázható, amely szerint a félelem a fertőző betegségek elkerülését célzó mechanizmusokból fejlődött ki. A paraziták és bizonyos betegségek olyan mintázatokat hoznak ugyanis létre a bőrön, amelyek lyukcsoportokhoz hasonlítanak. Az olyan súlyos fertőző betegségek, mint a himlő, a pestis, a lepra, a tífusz és a rubeola, mind kör alakú tünetcsoportokat okozhatnak a bőrön.

A kutatások kimutatták, hogy a tripofóbia tünetei nagyon hasonlóak az undorhoz, amely szintén hasznos reakció a betegségek elkerülésében. Lehetséges, hogy az undor segített őseinknek a potenciális betegségforrások elkerülésében, és ez maradhatott hátra a tripofóbia érintettjeinél.

A kutatók szerint ennek kezelésében hasznos lehet a kognitív viselkedésterápia, az expozíciós terápia és a gyógyszeres kezelés, de további kutatásokra lesz még szükség, hogy ezt alá tudják támasztani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!