Ön is mobilfüggő?

A Flurry mobilalkalmazás elemző cég azt állítja, hogy a mobiltelefon függők naponta közel hatvanszor nyitnak meg különböző applikációkat, míg az átlagos felhasználók csak naponta tíz alkalmazást használnak.

Az átlag hatszorosa az elemzők szerint már függőségnek tekintendő , és oda kell figyelni arra, hogy a függők száma napról napra gyorsan nő. A szakértők azt is kimutatták, hogy a nők jobban ki vannak téve a mobilfüggőség veszélyének.

A Flurry szóvivője elmondta, hogy az összesen 1,3 milliárd mobil eszközön 500 ezer alkalmazásra vonatkozó adatok elemzése 2014 márciusáig azt mutatta, hogy az átlagos mobilfelhasználók naponta tízszer nyitnak meg mobil applikációkat. Az adatok alapján a mobilfüggők számítanak a leggyorsabban növekvő csoportnak: 2013 márciusában még csak 79 millió mobilfüggő volt, 2014 márciusában pedig már 176 millió mobilfüggőt azonosítottak.

Ön is mobilfüggő? (Fotó: Europress)

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a függők nagyobb valószínűséggel kerülnek ki a nők közül. A cég a mobilfüggők életkorának elemzése alapján azt is kiderítették, hogy a tinédzserek, a felsőoktatásban részt vevő diákok és a középkorúak esetében a legnagyobb a függőség valószínűsége. "Az nem okozott meglepetést, hogy a tizenévesek beletartoznak ebbe a csoportba" - mondta a cég szóvivője. "A főiskolai hallgatók szintén nem jelentettek meglepetést, mivel közismerten sok üzenetet küldenek és játszanak. A legnagyobb meglepetést a középkorúak jelentették, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a középkorú felhasználók esetében a mobil eszközt valószínűleg a családtagjaik, köztük a gyermekeik is használják ."

A cég arra is felhívta a figyelmet, hogy a jövő hordható mobil eszközei a mobil alkalmazások felhasználásának robbanásszerű megugrásához fognak vezetni. "A hét minden napján 24 órában hordják maguknál mobil eszközüket " - mondták a szakértők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.