Magyarországon 2 millió pszichiátriai beteg is lehet, de százezren sincsenek, akik terápiához jutnak. Az állam módszeresen alulfinanszírozza a pszichoterápiát, ami így a jómódúak luxusa marad. A többieknek marad a Xanax - írja az index.hu.
Milliárdok mennek el a kezeletlen depresszióra
A magyar lakosság 13 százaléka mutat középsúlyos depressziós tüneteket, a szorongásos zavarokkal együtt mérvadó adatok szerint ez 20 százalék, és máris 2 milliós számnál vagyunk egy nem egész tízmilliós országban. És akkor a skizofréniával , bipoláris zavarokkal, egyebekkel küzdőket még nem is számoltuk. Ha az érintettek közül csak minden második kerül az állapota miatt táppénzre, akkor az a becslések szerint havi 41 milliárd forint kifizetést jelentene az állami büdzséből, és ebben még nincsenek benne a kieső munkaórák miatti elmaradt befizetések és a GDP-csökkenés. Ha azonban ők mind járnának pszichoterápiába, annak összköltsége mai piaci áron számolva havi 5 milliárd forint alatt lenne - tizedannyiba kerülne tehát a tömegesen hozzáférhető terápia, mint ma a kezeletlen depresszióé.
Akinek van pénze, megy magánba
A pszichoterápiának két szempontból is speciális a helyzete: egyrészt, a közegészségügyön belül Magyarországon még ma is margón van, másrészt pedig kisebb lehet a helyzete rendezésére irányuló társadalmi nyomás amiatt, hogy a jobb érdekérvényesítő erejű fizetőképes kliensek megszokták, hogy alapból magánterápiákra járnak. Miközben állami pszichoterápiás helyre némi túlzással csak annak van esélye eljutni, aki akut krízishelyzetben, konkrét szuicid állapotban van és/vagy jó kapcsolatrendszere, vagy véletlen szerencséje folytán képes elérni, hogy felvegyék a nagyon kevés helyre, a terápiás magánszektor virágzik, ezt azonban természetesen nagyon sokan nem képesek megfizetni. Ezért a szakmában évtizedes vágy, de inkább utópia, hogy az OEP-nek kellene legalább részlegesen fizetni a magán pszichoterápiák után, amivel többek számára lenne az ellátás megfizethető. Egy ilyen kofinaszírozós modell bevezetése azonban az egész mai magyar egészségügyi rendszer alapjait kezdené ki.
Vannak jól működő külföldi példák
Gigantikus rendszerátalakítás nélkül is lehetne azonban tenni néhány dolgot. A WHO részletesen kidolgozott javaslatai szerint például érdemes lenne akár otthon is alkalmazható technikákat terjeszteni, mert ugyan "nem az öndiagnózis a cél", a lehetőségek ismerete sokat segítene. De az is hasznos lenne, ha például a pszichiátriai gondozókat átneveznék mentálhigiénés központokká. Nagy-Britanniában egy komplex programmal sokat javítottak az elmúlt tíz évben a pszichoterápiák elérhetőségén, a minőségén, megnövelték a konzultációs kapacitást és sokkal jobb lett az utánkövetési rendszerük is.
Mindezt nem nagy intézetekkel, inkább a közösségi ellátás fejlesztésével csinálják. Nálunk sem feltétlenül új intézményeket kellene létrehozni, hanem a meglévő, működő hálózatokat fejleszteni: nagy kórházak helyett a rendelőket, az elsődleges és a másodlagos szinteket, elérhetővé tenni sokkal több alacsony küszöbű terápiás ellátást, és kialakítani egy érdemi visszajelző rendszert, mert a legtöbb helyen ma azt sem tudják módszeresen figyelemmel követni, hogy javult-e a kezelés után egy depressziós páciens állapota.
