Nem hallucináció a halálközeli élmény

A halálból visszatérő emberek tapasztalatai alapján készítettek el egy átfogó tanulmányt az utolsó pillanatokban tapasztalt vizuális és érzelmi ingerekről. Az eredmények szerint a halálközeli élménynek is hívott jelenség nem tekinthető hallucinációnak és eltér a kábítószer okozta illúzióktól.

Vakító fény az alagút végén, lebegés a test felett, az életünk szemünk előtt lepergő jelenetei - a halálközeli élményeket felsoroló történetek között nagyon sok az átfedés. A tudománynak máig nincs pontos válasza azokra az élményekre, amelyeket az elmúlás előtti pillanatokban élünk át. Az Annals of the New York Academy of Sciences című tudományos folyóiratban egy egyedülálló tanulmányt tettek közzé arról, mit tudhatunk eddig a halálközeli élményekről. A lektorált anyagot az Iflscience cikke is összefoglalta.

Meglepő beszámolók halálközeli élményekről Egy korábbi kutatás készítői összegezték, milyen meglepő dolgokról számolnak be azok, akiknek volt már részük halálközeli élményben .

Nem pusztán hallucinációk

A tudomány fejlődésének köszönhetően közelebb kerültünk a halál megértéséhez, sőt annak definíciója is sokat változott az elmúlt évtizedekben. Sokáig a légzés- és pulzushiányt a halál egyértelmű jelének tekintették, az újraélesztési módszerek javulásának köszönhetően azonban ez már nincs így, hosszú ideig életben tartható valaki úgy is, hogy orvosi értelemben már nincs pulzusa. A kardiopulmonális újraélesztés ( CPR ) kifejlesztésének köszönhetően a halál már nem egy abszolút állapot, hanem egy olyan folyamat, amely bizonyos állomásokig még visszafordítható - magyarázta Dr. Sam Parnia, a tanulmány egyik szerzője.

A halálközeli élmények többek puszta hallucinációnál. Fotó: Getty Images
A halálközeli élmények többek puszta hallucinációnál. Fotó: Getty Images

Azok az emberek, akiket az orvosoknak az utolsó pillanatban mégis sikerül visszarántani az életbe, látszólag megmagyarázhatatlan élményekről számolnak be. Ami figyelemre méltó, hogy ezek az élmények - amelyekről több száz milliót jegyeztek fel a világ különböző kultúráiból - következetesen ugyanazokat a témákat követik. A beszámolók jelentős hányada szerint az érintettek először elszakadtak a testüktől, majd egy bizonyos úticél felé indultak meg, melynek során régi emlékeik és érzéseik elevenedtek meg. Sokan állították, hogy ugyan tisztában voltak vele, hogy a halál felé közelítenek, mégis a nyugalom öntötte el őket, mintha csak hazaértek volna.

A mostani amerikai tanulmányban több korábbi, a témát érintő kutatás eredményét is összehasonlították. Több tanulmány is kiemelt figyelemmel vizsgálta azokat az agysejteket, amelyek órákkal a szív leállását követően is aktívak lehetnek. Az ezeket vizsgáló elektroencefalogramos (EEG) mérések alátámasztják a halálból visszatérők állításait, akik úgy érezték, éberek és tudatuknál vannak az újraélesztés ideje alatt. Az eredmények szerint a halálközeli élményeknek nincs sok közös vonásuk a hallucinációkkal vagy a kábítószerek fogyasztásakor tapasztalt illúziókkal, azoknál sokkal világosabb narratív ívet követnek a halálból visszatérők beszámolói. Az élet és halál között tapasztalt dolgok pedig hosszú távú pszichológiai hatást gyakorolnak az azt átélő emberekre, a halálközeli élmény egy életre velük marad.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!