Megtalálták az alkoholizmus génjét

Tudósok felfedezték az alkoholfogyasztási szokásainkért felelős gént, és megfigyelték, hogy akik ennek a génnek a ritkább változatával rendelkeznek, nagyjából öt százalékkal kevesebb alkoholt fogyasztanak azoknál, akiknél ugyanennek a génnek a gyakoribb változata található meg.

Az AUTS2 néven ismert gént korábban az autizmussal és a figyelemzavaros, hiperaktív viselkedéssel hozták összefüggésbe. Eddig mindössze egy génről - amelyik a máj alkohollebontását szabályozza - volt nyilvánvaló, hogy összefüggésben van az alkoholfogyasztással, de a tudósok úgy vélik, hogy több másik gén is befolyásolja azt, hogy valaki mennyire kívánja az alkoholt.

Paul Elliott professzor, a londoni Imperial College Közegészségügyi Iskolájának munkatársa szerint számos egyéb tényező is szerepet játszik abban, hogy mennyit iszik valaki, de a géneknek kiemelkedően fontos a szerepük.

A tudósok több mint 26000 önkéntes DNS-mintáit elemezték, hogy rábukkanjanak az alkoholfogyasztásért felelős génre, majd eredményeiket összevetették egy újabb 21000 embertől vett mintával. Megfigyeléseik azt mutatták, hogy a génnek az a változata, amely a kevesebb alkoholfogyasztással függ össze, sokkal aktívabban volt jelen az alanyokban.

A tanulmány a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!