Le akar szokni a dohányzásról? Segít a sport

A dohányzásról való leszokás sokaknak azért nehéz, mert a füstölés elhagyása erős érzelmi stresszt vált ki, amit mindenáron meg akarnak szakítani. Gyengék? Lehet, de erősíthetnek. Például sporttal.

A University of Texas pszichológusai friss tanulmányukban, amely a Psychosomatic Medicine folyóiratban jelent meg, 20 és 33 százalék közé teszik a dohányosok arányát, akik nagyon érzékenyek a szorongásra, vagy a szorongástól való félelemre, és az olyan kapcsolódó érzésekre, reakciókra, mint a heves szívdobogás, a verejtékezés vagy a szédülés . Ráadásul úgy érzik, a dohányfüst segít, hogy megbirkózzanak a stresszel, ez pedig megnehezíti a szokás feladását.

„A szorongásos és a depresszív tünetek a legelterjedtebb rendellenes pszichiátriai állapotok közé tartoznak, amelyek ráadásul feltűnően erősen társulnak a dohányzáshoz” – mondta Jasper Smits pszichológia professzor, a tanulmány vezető szerzője. Szerinte azok, akik a nikotinelvonás miatt hajlamosabbak szorongani, azt erős előrejelzésnek tekinthetik a leszokás sikertelenségére, az újabb és újabb visszaesésre.

A dohányzásról leszokni nem egyszerű dolog, azonban van segítség! Kattintson! Smits kutatásai azonban azt is bizonyítják, hogy a testmozgás csökkentheti a szorongásra való érzékenységet és a depressziós tüneteket, olyannyira, hogy a testedzés megkétszerezi ezen emberek körében a leszokás esélyét.

A sportolás segít a cigarettáról való leszokásban

A kutatás résztvevői körét rendszeres (napi) dohányosok alkották. Mindannyiuknak megvizsgálták a szorongásérzékenységét, majd két részre osztották a résztvevőket. Az egyik csapat (72 ember) 15 hétig heti háromszor edzésre járt, a csoport másik fele (64 ember) pedig wellness oktatásra. Mindannyian részt vettek kognitív viselkedésterápián és kaphattak nikotinpótló tapaszt.

Az edzések 25 percig tartottak, ahol erős munka folyt, s az idő 77-88 százalékában maximális pulzusszámot értek el. A wellness-foglalkozásokon az egészséges életmódról szóló viták folytak, és megbeszélték a heti wellness célokat.

A dohányzástól való tartózkodást, absztinenciát önbevallás és nyálminták alapján értékelték. A kezelés végére az edzéseken résztvevők 26 százaléka, a wellness üléseken résztvevőknek pedig 12 százaléka őrizkedett végig a dohányzástól . Hat hónap után a testedzők 23 százaléka, és a wellnessről diskurálók 10 százaléka még mindig őrizte az absztinenciát.

Forrás: Science Daily

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!