Kiderült a néma járvány titka

A társadalmi elszigeteltség állapota hatással lehet a génekre, s felerősíti a gyulladások kockázatát, illetve csökkenti a fertőzések elleni védekezés hatásfokát. A társas kapcsolatok fontosak a túlélésünkhöz, s azok hiánya "mérgező" lehet a szervezetre nézve.

Dr. Steve Cole, a University of California (Los Angeles) genetikusa évek óta tanulmányozza a magány hatásait az egészségre. A kutató szerint a magány súlyosan fenyegető lehet a fizikai és mentális egészségre. Hatással lehet a hangulati zavarokra, kiválthatja a depressziót, de kapcsolódik a szívbetegségekhez, a magas vérnyomáshoz, az immunfunkciókhoz és idegrendszeri rendellenességekhez is.

magány
Az idős emberek elmagányosodása különösen fontos probléma. Célt adni az életnek

Egy 2015-ös tanulmány pedig kimutatta, hogy a szociális elszigeteltség érzése 26 százalékkal emelte meg a szükségtelenül korai halál kockázatát. A kutatók azonban ma már azt tanulmányozzák, hogyan a magány hogyan befolyásolja sejtszinten a szervezetet. Dr. Cole és kutatócsoportja már 2007-ben felfedezte, hogy azoknak az embereknek a sejtjei, akik egy magányos időszakon vannak túl, máshogyan néznek ki. Különösen a fehérvérsejtek sínylették meg a társadalmi elszigeteltség hatásait. A kutatók két fontos genetikai különbséget is ki tudtak mutatni a magányos és társas kapcsolatokban élő emberek között.

Az első az volt, hogy azok a gének, amelyek a szervezet válaszát kódolják a gyulladásokra , a magányosoknál bizonyos mértékig be voltak kapcsolva, szemben a nem magányosokkal, akiknél ilyet nem lehetett tapasztalni.

"A gyulladás nagyon jó, ha akut sérülésekre válaszol, de ha a gyulladás krónikussá válik, táptalajul szolgálhat olyan súlyos betegségeknek. mint az érelmeszesedés, a szív- és érrendszeri betegségek, a neurodegeneratív betegségek, és az áttétes rák. Ez a magyarázata, hogy miért jelent a magányosság növekvő kockázatot az ilyen betegségeknél" - fejtette ki Steve Cole.

A második különbség, amit felfedeztek, hogy egy sor gén működése - amelyeknek jellemzően a vírusfertőzéseket kellene kivédeniük - el volt nyomva.

Dr. Cole azt mondja, ez egy biológiai kompromisszum. A gyulladásos reakció az, ahogy a szervezet a baktériumok támadására válaszol. De a szervezet válasza a vírusok megjelenésére tulajdonképpen a baktériumok elszaporodását segíti. Ezért a test hol egyiket, hol a másikat részesíti előnyben.

Testünk válasza a krónikus magányra nem nagyon különbözik attól, amit a krónikus stressz kivált. Ez változhat az életmóddal, beleértve a rossz táplálkozást, az alváshiányt, s az életkörülményeket, így az alacsony társadalmi-gazdasági státuszt vagy poszt-traumás stressz betegséget.

A magány és a társadalmi izoláció legalább olyannyira megrövidíthetik az életünket, mint a súlyos elhízás - állapította meg egy kutatás. Ez azokra is igaz, akik egyébként szeretnek egyedül lenni. Részletek!

Amikor stressz alatt állunk, a testünk adrenalint és kortizolt termel. Amikor ezek a hormonok belépnek a véráramba, aktiválhatják a genetikai változásokat, amelyek befolyásolják a gyulladásos választ és a vírusos fertőzésekre adott választ. Dr. Cole és csapata hosszútávú vizsgálatok során kiderítették, hogy amikor magányosság érzése csökken, a tünetek csak szerény mértékben maradnak meg. Ezért úgy vélik, hogy a magány egy néma járvány, amely valójában fontosabb kockázati tényezője a betegségeknek, mint a gyakrabban vizsgált szorongás és depresszió.

"A magányos embereken az segíthet, ha valamilyen célt tudnak adni az életüknek, vagy valamilyen küldetést tudnak teljesíteni. Ez kedvezően befolyásolja a genetikai profilokat és stresszes tünetek csökkenéséhez vezet. Tehát ez lehet egy módja a probléma leküzdésének" - vélekedik Dr. Cole.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.