Ötödével csökkenti a demencia kockázatát ez a reggeli szokás

Egy friss kutatás szerint a rendszeres kávézás és teázás is segítheti a demencia megelőzését.

A demencia, avagy az időskori elbutulás napjaink egyre súlyosbodó népegészségügyi kihívása. Tudományos becslések szerint a széles körű kognitív panaszokkal járó tünetegyüttes az évszázad közepére több mint 150 millió embert érinthet a Földön. Magyarországon a betegek száma megközelítheti a 300 ezer főt 2050-re. A demencia ma nem gyógyítható, a rendelkezésre álló kezelési módszerek az állapotromlás lassítását célozzák. Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés vagy legalább a panaszok kialakulásának késleltetése. Ebben nyújthat nagy segítséget egy, a JAMA című folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány szerint a rendszeres kávé- és teafogyasztás.

egy középkorú nő kávét iszik reggel bögréből
Fotó: Getty Images

A kávé hatása a demenciára

A kutatók dr. Daniel Wang, a Harvard Egyetem közegészségügyi kara táplálkozástudományi és epidemiológiai szakértője vezetésével több mint 130 ezer középkorú személy körében vizsgálták a közkedvelt élénkítő italok kognitív egészségre kifejtett hatását. Mint azt a CNN írja, megfigyeléseik szerint a rendszeres kávézás átlagosan 18, a teázás 14 százalékkal csökkentette a demencia későbbi korban történő kialakulásának kockázatát. A koffeinmentes italoknál ugyanakkor nem lehetett hasonló előnyöket feljegyezni.

Nem csak a koffein lehet hasznos

Kapcsolódó cikk

Tönkreteheti a memóriát egy apró délutáni szokás – Mutatjuk, mit próbálj ki helyette
demencia
Tönkreteheti a memóriát egy apró délutáni szokás – Mutatjuk, mit próbálj ki helyette

Korábbi kutatások szintén feltárták már, hogy a koffeint tartalmazó kávé kapcsolatba hozható az egészségesebb öregedéssel, valamint a koffeintartalmú kávé és tea csökkentheti például a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját. A tanulmány szerzői ezzel együtt hangsúlyozzák: vizsgálataikból nem derül ki egyértelműen, hogy valóban a koffein állna a demenciakockázat kapcsán megfigyelt pozitív hatás hátterében. A CNN által megkérdezett független szakértők is arra mutattak rá, hogy a koffein csupán egy a kávéban megtalálható több száz bioaktív vegyület közül, amelyek befolyásolhatják a szervezetben a gyulladások szintjét, a cukoranyagcserét, az érrendszer működését és az oxidatív stressz mértékét.

Emellett a kávé nyújtotta reggeli élénkítő hatás abban is segíthet, hogy egészségesebb életvitelt folytassunk a nap folyamán, legyen szó akár táplálkozásról, akár testmozgásról. Éppen ezért a szakértők szerint a mostani tanulmány fő üzenete, hogy nem kell feltétlenül kerülendő dologként tekinteni a koffeintartalmú kávéra. Fontos azonban, hogy ne csak erre bízzuk kognitív egészségünk megőrzését, hanem törekedjünk a rendszeres fizikai aktivitásra, a megfelelő alvásminőségre, a dohányzás mellőzésére, az élénk társas életre, a vérnyomás és vércukorszint kontrolljára, valamint általában véve az egészséges étrend követésére. Ez utóbbihoz jó megközelítés lehet a MIND-diéta.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!