Karácsonyi vásárlási láz: mikortól kóros?

Karácsony közeledtével szinte mindannyian többet vásárolunk a szokásosnál, és előfordul, hogy többet költünk, mint amennyit terveztünk. Nézzük, mikor kell aggódnunk a túlzott költekezés miatt.

A karácsony a szeretet ünnepe, és az ajándékozás az öt szeretetnyelv egyike az elismerő szavak, a minőségi idő, a szívességek és a testi érintés mellett. Természetes hát, hogy ebben az időszakban többet időzünk boltokban vagy webshopokban, különösen, ha azt érezzük, hogy az ajándékozás által tudjuk a leginkább kifejezni a másiknak, hogy mennyire fontos nekünk - olvasható a Semmelweis Egyetem közleményében , amely arra is kitér, hogy mikor kell aggódnunk a túlzott költekezés miatt.

Leginkább a harminc év alattiakat érheti el a vásárlási láz , akik közül minden ötödik vevő már idén mélyebbre nyúlna a pénztárcájában, mint tavaly.

Nem mindig könnyű tartani a mértéket

"Karácsony közeledtével bizonyára mindannyian többet vásárolunk a szokásosnál, hiszen egymás megajándékozása a szeretetünk kifejezésének egyik módja. Szeretnénk örömet okozni egymásnak, és nem mindig könnyű tartani a mértéket. Előfordul, hogy többet költünk, mint amit terveztünk" - fogalmazott Kele Tímea, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének klinikai szakpszichológus rezidense. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez még nem számít kényszeres vásárlásnak, utóbbi ugyanis nemcsak az ünnepi időszakban jellemző, hanem az év 365 napján, ráadásul nem a másik megajándékozása, hanem az önmagunknak való örömszerzés áll a fókuszában. A kényszeres vásárlás egyébként az emberek körülbelül 6-7 százalékát érinti, és a nőkre jellemzőbb, mint a férfiakra.

karácsony, költekezés, kényszeres vásárlás
A kényszeres vásárlás nemcsak az ünnepi időszakban jellemző, hanem az év mind a 365 napján.Fotó: Getty Images

Impulzív viselkedészavar

A kényszeres vásárlás egy impulzív viselkedészavar, amely az év minden napján jelen van. Az érintettek tehát mindig sokat költenek, és legfőképp felesleges dolgokat vásárolnak, jelentős anyagi gondokat, akár eladósodást is előidézve. Ám az így okozott boldogság nem tart sokáig, hiszen általában már a fizetés után megjelenik a bűntudat és a csalódottság. Mivel a megvásárolt tárgyakra többnyire nincs szükség, előfordul, hogy a kényszeres vásárlók végül visszaviszik a boltba, hogy enyhítsék a negatív érzéseket, de az is gyakori, hogy elajándékozzák a felesleges holmikat. Vannak olyan családok, ahol jelentős viták is kialakulnak a túlköltekezések miatt, és gyakori, hogy az érintett a szégyenérzet és a konfliktusok miatt elkezdi dugdosni új szerzeményeit a többiek elől.

A kényszeres vásárlás tehát jóval kevesebb embert érint, mint ahányan túlköltekeznek az ünnepi időszakban. Jellemzője, hogy a kényszeresség csak átmenetileg képes csökkenteni a belső ürességet, csupán rövid időre tudja pótolni az önbecsülést és a szeretetet . Gyakran jár együtt hangulatzavarokkal, szorongásos kórképekkel, függőségekkel, evészavarokkal vagy személyiségzavarokkal is.

Amennyiben úgy érezzük, nálunk is ez a probléma áll fenn, érdemes pszichológushoz fordulni. A terápia során ugyanis feltárhatjuk és átdolgozhatjuk azokat a problémákat, amelyek a kóros tevékenység mögött húzódnak - mutatott rá Kele Tímea.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.