Hogyan okoz rákot a dohányfüst?

Már évtizedek óta köztudott, hogy a dohányzás halált okozhat, de a mai napig senki sem értette pontosan, miként rákosodnak el az egészséges tüdősejtek a dohányfüst hatására.

A Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták, hogy a dohányfüstben lévő hidrogén-peroxid illetve az ahhoz hasonló oxidánsok a bűnösek. Az amerikai kutatóbiológusok szövetségének szaklapja, a FASEB márciusi számában megjelent új kutatási jelentés szerint ez a felismerés segíthet a dohányiparnak kevésbé káros termékek kifejlesztésében, az orvoskutatóknak pedig új utakat nyit a tüdőrák kezelése terén.

"Mivel a tüdőrák esetében az ötéves túlélési arány aggasztóan kicsi, mindössze 15,5 százalék, reméljük, hogy a tanulmány által jobban ráláthatunk majd az új terápiás célpontokra" - mondta Tzipora Goldkorn, a cikk egyik szerzője.

A kutatási tanulmányban Goldkorn és munkatársai leírták, hogyan tették ki a különböző emberi tüdősejteket cigarettafüst illetve hidrogén-peroxid hatásának, 1-2 napra elzárták őket, majd felmérték a bennük zajló rákos folyamatokat. A káros hatásoknak kitett sejtekben a rákos elváltozásokhoz hasonló folyamatokat tapasztaltak, míg a többi sejtnél nem.

"A fegyver és a bomba gyilkol, és a cigaretta is" - mondta Gerald Weissmann a FASEB főszerkesztője. - "A biológusok nem sokat tudnak tenni az első kettő esetében, de az ehhez hasonló tanulmányok segítségükre lehetnek a dohánnyal kapcsolatos halálesetek és betegségek elleni küzdelemben. A kísérletek nem csak új molekuláris célpontokat mutatnak a rák kezelésében, hanem felfedik a füstben levő egészségkárosodásért felelős anyagokat" - magyarázta.

Az amerikai országos betegségmegelőzési központ szerint a dohányzás az egyetlen olyan halálozási ok, mely eredményesen megelőzhető. Nagyjából minden ötödik haláleset ennek köszönhető. A dohányzás tehető felelőssé a tüdőrákos esetek nagy többségéért. Egy 2000-es jelentés szerint a dohányfüst 4000 különböző kémiai anyagot tartalmaz, ebből 43 rákkeltő. A 4000 vegyület egy része ízfokozó, égési időt növelő vagy konzerváló adalékanyag - olvasható a tüdőbeteg.hu hírlevélben.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.