Hatalmas szén-monoxid-lökettel jár a vízipipázás

A vízipipás kávézókban több mint háromszor akkora a szén-monoxid szintje, mint a hagyományos bárokban - derült ki a Floridai Egyetem kutatóinak tanulmányából.

COPDA szén-monoxid csökkenti a vér oxigénszállító képességét, és hatásai hosszú távon szív-érrendszeri betegségekhez vezethetnek. Az American Journal of Preventive Medicine szaklap márciusi számában megjelent tanulmány szerzője, Tracey Barnett elmondta, hogy a vízipipázás társasági természetéből adódóan nagyon népszerű a fiatalok körében, és az a téves vélemény alakult ki vele kapcsolatban, hogy a cigarettázás egészséges alternatívája.

Barnett elmondta, hogy a tanulmány első alkalommal mérte a szén-monoxid-szintet közvetlenül a helyszínen. A fogyasztókat közvetlenül a kávézó elhagyásakor vizsgálták meg. A kutatók szén-monoxid-mérővel tesztelték a kilégzett levegő szén-monoxid-tartalmát 173 vízipipás és 198 hagyományos, dohányzó bárba látogató vendégben.

Az eredmények alapján a vízipipázók átlagos szén-monoxid-szintje több mint háromszorosa volt a hagyományos bár vendégeiben mért szintnek, ráadásul még azokban a vendégekben is a szén-monoxid emelkedett szintjét mutatták ki, akik nem szívtak vízipipát. Barnett úgy véli, hogy a vízipipázás során tapasztalható megemelkedett szén-monoxid-szint a dohánynak, a dohány hevítésére használt faszénnek, valamint a vízipipázás jellegének tudható be, mely során a fogyasztók legalább egy órán keresztül, folyamatosan dohányoznak.

A szakemberek szerint a legfontosabb cél az, hogy felhívják a felhasználók figyelmét a vízipipázás veszélyeire, és mindenki rádöbbenjen, hogy a dohányt nem lehet biztonságos módon fogyasztani.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.