Ez a legjobb szer másnaposság ellen!

Számos praktika létezik másnaposság ellen, ám a Yak-a-mein nevű csodalevesnek még a tudósok is elismerik gyógyító hatását.

Időnként mindenkinek szüksége van egy kis lazításra, egy laza bulira, együttlétre a barátokkal, ám van, hogy a tervezettnél kicsit több alkoholt veszünk magunkhoz egy-egy ilyen alkalommal. Ha szerencsésen haza is érünk, a másnap reggel jelentkező kínzó fejfájás bizonyára emlékeztetni fog minket a jól sikerült estére.

A Yak-a-meinnek számos változata létezik, elsősorban New Orleans-ban elterjedt étel, a legtöbb variáció a marhahús és a szójaszósz mellett tartalmaz hagymát és szeletelt főtt tojást is. A szájhagyomány szerint, az ötvenes években New Orleansból Koreába küldött amerikai katonáktól ered a recept. Alyson Mitchell, a Kalifornia Egyetem munkatársa úgy véli, a leves titka abban rejlik, hogy kellő mennyiségben tartalmaz sót, proteint, szénhidrátot és mikrotápanyagokat ahhoz, hogy elmulassza a fejfájásunkat .

Másnaposság annál jelentkezik, aki előzőleg több alkoholt fogyasztott, mint amennyit a szervezete még fel tudott szívni. Ilyenkor megemelkedik a vér etanol szintje, ami kiszáradást okoz, az pedig fejfásához vezet. Az etanol a máj enzimjének hatására acetaldehidre bomlik, ami viszont mérgező, így ez okozza a másnaposság fő tüneteit. Amint azt Mitchell professzor kifejtette, minél magasabb koncentrációban tartalmazza egy ital a kongener nevű vegyületet, annál erősebb tünetekkel jár utána a másnaposság. A vörösborban és a likőrökben például több van belőle, mint a fehérborban vagy a tömény italokban, például a vodkában.

A professzor az Amerikai Kémiai Társaság éves találkozóján arról is beszámolt, hogy a fenti leves mely összetevője miként száll harcba a másnaposság tüneteivel. A tojás például egy cisztein nevű aminosavat tartalmaz, amely képes kiűzni az aceteldehidet a szervezetből, a só pedig a gyakori vizelés következtében elvesztett nátriumot és káliumot pótolja. A húsban vagy halban található B1 vitamin pedig segít megelőzni, hogy a glutarát - amely a fejfájás fő okozója - felépüljön a szervezetben.

Végezetül a professzor elmondta, hogy a másnaposság megelőzésére természetesen a legjobb módszer az, ha nem visszük túlzásba az ivást. Mivel egy átlagos emberi szervezet óránként 15 milliliter tiszta alkoholt bír feldolgozni, jól tesszük, ha ennyi idő alatt mi sem iszunk többet egy korsó sörnél, egy pohár bornál, vagy egy felesnél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!