Dühöngésben törhet ki a katatón beteg

Számos oka lehet annak, ha valaki katatón állapotba kerül, mentális problémák és szervi, idegrendszeri gondok egyaránt szerepet játszhatnak ebben.

Katatónia alatt egy olyan tünetcsoportot értünk, amely például bizonyos mozgások gátoltságából vagy éppen azok ismétléséből, utánzásából, túlmozgásokból, mozgásviharokból áll. A katatónia egy tipikus példája olvasható és látható a Száll a kakukk fészkére című klasszikusban is, amikor a beteg mozdulatlanul áll egy sarokban, vagy éppen bizonyos mozgásokat periodikusan ismételget.

A tünetcsoport látványos jele az úgynevezett viaszhajlékonyság is, amely azt jelenti, hogy az érintettek úgy maradnak, ahogyan beállítják őket. Még akkor sem mozdulnak el, ha ez egy nagyon kényelmetlen póz.

A katatónia egyik jele lehet a teljes mozdulatlanság
A katatónia egyik jele lehet a teljes mozdulatlanság

Érdemes megemlíteni az úgynevezett mozgásvihart is. Erről akkor beszélünk, ha az amúgy semmilyen mozdulatot nem végző, semmire rá nem bírható katatón beteg hirtelen törni-zúzni kezd, akár agresszívvá is válik. Megjósolhatatlan, mikor következik ez be, de általában csak rövid ideig, legfeljebb néhány percig tart.

Akár elismerjük, akár nem, agresszió valamennyiünkben lakozik. Részletek itt.

A katatóniát ma már nemcsak a skizofréniával hozzák összefüggésbe, hanem számos egyéb betegséggel is, kezdve a depressziótól a bipoláris zavaron át az agyhártyagyulladásig . A szervi és idegrendszeri károsodások mellett gyógyszermellékhatás is okozhat katatóniát.

A probléma kialakulását nem igazán lehet megelőzni, legfeljebb az azt kiváltó pszichiátriai probléma kezelése jelenthet megoldást. Ez azonban nem mindig egy járható út, mert a betegek gyakran csak akkor jutnak el szakorvoshoz, amikor állapotuk katatóniában csúcsosodik ki.

A katatóniáról bővebben Betegségek A-Z rovatunkban olvashat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.