Demencia: árulkodó jelek a hűtőben

Furcsa tünet is jelezheti az agyi leépüléssel járó betegséget, ami egyre több embert érint.

Világszerte idős emberek millióit érinti valamilyen mértékben a demencia, sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy maguk is érintettek. A feledékenységen kívül azonban, amely amúgy is jellemző lehet idősebb korban, van egy árulkodó jel, ami mindenképp gyanúra adhat okot.

Ez a hagyományos magyar étel növeli a demencia kockázatát.

hűtőszekrény, hűtő, fridzsider
Ha olyasmi is bekerül a hűtőbe, aminek nem ott van a helye, az árulkodó tünet lehet. Fotó: Getty Images

Szemüveg a hűtőben?

Előfordulhat, hogy az érintettek olyan hétköznapi tárgyakat, mint a szemüveg vagy a lakáskulcs, nem a megszokott helyre tesznek. Olyan is lehet, hogy kifejezetten szokatlan helyen hagynak tárgyakat, például a távirányítót a fürdőszobában, vagy sampont a hűtőben.

Ez azonban további gondokat, tévképzeteket okozhat: ha ugyanis az érintettek nem ott találják meg a dolgaikat, ahol azoknak lenniük kéne, akkor gyakran azt hiszik, hogy azokat valaki elrejti, ellopja

– hívta fel a figyelmet a kanadai Alzheimer Társaság az Express cikkében. Egyúttal arra kérik a családtagokat, ismerősöket, hogy ha ilyesmit tapasztalnak, forduljanak a háziorvoshoz, mert a korai diagnózis sokat segíthet az érintetteken.

A demencia emlékezetkieséssel, beszéd- és mozgászavarral, az érzékszervek működésének zavarával, az ítélőképesség csökkenésével és személyiségváltozással járó tünetegyüttes. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, az önellátó képesség pedig többnyire romlik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!