Betiltják a mentolos cigit

A 10-es csomagban árusított cigarettákat valószínűleg végleg kivonják a forgalomból 2016 után, most, hogy az Európai Parlament képviselői megszavazták a dohányzásra vonatkozó szabályok európai szintű szigorítását.

Az elektromos cigaretták , amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és amikre sokan a dohányzás kevésbé káros alternatívájaként tekintenek, szintén szigorú szabályozásnak lesznek alávetve, ami miatt csak a hagyományos dohánytermékekhez hasonlóan lehet majd reklámozni őket. Ennek a rendelkezésnek a célja, hogy csökkentse a dohányzást a nők és a fiatal felnőttek körében.

Linda McAvan a brit Munkáspárt európai képviselője, és a törvénytervezet megalkotója szerint az új szabályok megakadályozzák, hogy "a dohánygyárak célba vegyék a gyerekeket" a vonzó csomagolással, a kisebb, nőiesebb dobozokkal és az ízesített cigarettákkal. "Hetente négyezer brit gyerek szokik rá a dohányzásra - ez évente 200 ezer új dohányost jelent."

Az új szabályozási rendszert az országok minisztereinek is el kell fogadniuk, és az Európai Parlament képviselőinek is újra meg kell szavazniuk, mielőtt még törvényi erőre emelkedhetnének az Európai Unióban, de a támogatók miatt ez valószínűleg nem jelent majd akadályt.

Betiltják a kis csomagokat

A 10-es csomagolású cigaretták betiltása közel kétmillió brit dohányos életét változtatná meg, mivel a szigetországban eladott cigaretták 38 százalékát ezek a kisdobozos termékek jelentik. Ezek az EU szerint is veszélyt jelentenek, mivel elsősorban a fiatalok vásárolják őket.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, Ön eddig mennyit költött cigarettára! Az EU-ban Nagy-Britannián kívül csak Olaszországban engedélyezik a 19-20 szálasnál kisebb csomagolású dohánytermékek értékesítését. A mostani tiltó rendelkezés a sodort cigarettákat szívókra is hatással lesz, mivel hamarosan már csak 20 grammos kiszerelésben lehet majd dohányt vásárolni az EU-ban, az eddigi 12,5 grammos csomagok helyett.

A vékony cigaretták maradhatnak

A képviselők a mentolos cigaretták 2022-es betiltását is megszavazták, ami ötéves késést jelent az Európai Bizottság előterjesztéséhez képest, amivel már 2016-ban betilthatták volna a mentolos, a gyümölcsízű, és édesített cigarettákat.

A mentolos cigaretták betiltása 650 millió fontnyi kiesést jelent Nagy-Britanniában, ami évente hatmilliárd fontjába kerül majd a dohánygyáraknak. Sokak szerint emiatt növekedés várható a cigarettacsempészet terén.

Az új EU szabályozás szerint a dohányzás egészségkárosító hatásait bemutató ábráknak a csomagolás legalább 65 százalékát kell elfoglalniuk, így a márkajelzés a dobozok aljára szorul majd. Ezen kívül a csomagolásokon nem szerepelhetnek a "light", "mild", és "alacsony kátránytartalmú" kifejezések sem.

2022-ben betiltják a mentolos cigarettát

A képviselők viszont most nem szavazták meg a vékonyabb és hosszabb, "slim" típusú cigaretták betiltását, valamint az elektromos cigik árusításának korlátozását.

"Elkeserítő, hogy az Európai Parlament képviselői a dohány lobbi miatt figyelmen kívül hagyják a fiatalok egészségi állapotát" - nyilatkozta a fenti döntéssel kapcsolatban Keith Taylor, a Zöld párt képviselője. Az elektromos cigaretták 2011-es 2,5 millió fontos forgalma 2012-ben 23,9 millióra emelkedett Nagy-Britanniában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.