A szegény nők pénzért nem dohányoznak terhesen

A dohányzás gyakorisága a társadalmi-gazdasági státusszal is összefüggésbe hozható, és kutatások kimutatták, hogy az anyagilag hátrányos helyzetben levő nők gyakrabban dohányoznak terhesen is, aminek számos negatív következménye van rájuk nézve, többek között a vetélés, a koraszülés, a csecsemőhalál, illetve a különféle később jelentkező fejlődési rendellenességek.

Stephen Higgins, a Vermont Viselkedés és Egészség Központ igazgatója munkatársaival egy olyan hatékony megközelítés kidolgozásába fogott, mellyel éppen a fenti csoportba tartozó nőket lehet megcélozni és rávenni őket arra, hogy legalább a várandósságuk idején hagyjanak fel káros szokásukkal.

Terhesen dohányzik? Árt a babának (Fotó: Europress)

A akik terhességük alatt leállnak a dohányzással .

Korábbi felmérése kimutatták, hogy a gyermekvállaló korban levő nők nagyjából 23 százaléka dohányzik, és ez az arány nagyban eltér az illető társadalmi-gazdasági hátterének függvényében. Amint azt Higgins professzor kifejtette, a középiskolai végzettséggel rendelkezőnek 40 százaléka, a főiskolát végzetteknek 8 százaléka, az egyetemet végzetteknek pedig már csak 6 százaléka dohányzik rendszeresen, és körülbelül az összes dohányos 20 százalék az, aki terhesen azonnal abbahagyja a cigarettázást, míg a többség továbbra is mérgezi magát és gyermekét.

A 2006 és 2012 között elvégzett kutatás során 118 hagyjanak fel káros szokásukkal , és az eredmények azt mutatták, hogy ezek a nők jóval nagyobb arányban hagytak fel a dohányzással, mint azok, akik nem kaptak kellő ösztönzést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!