"A lányom 13-szor adagolta túl magát"

Sokáig úgy tűnt, Maureen Cavanagh el fogja veszíteni drogfüggő lányát, Katie-t, az édesanya azonban nem adta fel a reményt egy percre sem. Szerencsére Katie végül felépült, és mára már maga mögött hagyta démonait. Maureen a WebMD-nek mesélte el történetüket.

"Ilyenkor nincs mese, le kell lépni" A függőség soha nem csak az egyén problémája, hiszen a körülötte élők is szenvednek. Fontos azonban, hogy lássuk a család, a barátok, a társadalom nemcsak passzív résztvevői ennek a kapcsolatnak, aktívan hozzájárulhatnak az áldatlan állapotok kialakulásához vagy fenntartásához is. Mutatjuk, hogyan.

Maureen szerint lánya mindig is különleges volt: kedves, szeretnivaló, nagylelkű, nem véletlenül becézték úgy, hogy "Ladybug" (magyarul katicabogár). Mindemellett azonban Katie túl sokat foglalkozott azzal, mit gondolnak róla mások, kedvelik-e, elég okosnak tartják-e. Amikor valaki megbántotta, azt nagyon a szívére vette, rosszulestek neki a negatív szavak. "Mivel enyhe tanulási nehézséggel küzd, így mindig voltak problémái az iskolában, pedig kétszer olyan keményen dolgozott, mint a többiek. Mindez természetesen nem tett jót az önbecsülésének" - mondja Maureen a lányáról.

Katie a középiskolában anorexiás lett, és egy idő után orvosi segítségre is szüksége volt, hogy rendbe jöjjön az egészsége. Amikor ezt követően elköltözött otthonról és egyetemre ment, kifejezetten nehezen viselte az első félévet, és egy idő után kiderült, hogy a drogok és az alkohol rabja lett (a többi között a heroint is kipróbálta). Maureen nagyon megrémült a hírre, úgy érezte, összetörik a szíve. A lány végül hazaköltözött, és elkezdett terápiára járni, valamint a helyi főiskolán folytatta tanulmányait. Azt mondta, jól van, az anyja pedig hitt neki, alábecsülte a függősége súlyosságát. Pedig voltak figyelmeztető jelek, Katie hangulata például folyton változott, és mindig sokáig aludt. "Azt hiszem, a legtöbb szülő annyira szeretné, hogy a gyerekével minden rendben legyen, hogy inkább felrakja a szemellenzőt" - így Maureen.

"Függő volt, és hajléktalan"

Egy évvel később Katie összeköltözött a barátjával, és ahogy kikerült a szülői felügyelet alól, a dolgok nagyon rossz irányt vettek. "Egyik nap éppen a helyi újságot olvasgattam, amikor megakadt a szemem egy cikken: arról írtak benne, hogy egy diákot letartóztattak prostitúció miatt. Kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogy az én lányomról van szó. Függő volt, és hajléktalan" - emlékezett vissza az anya. Bár meg tudták győzni Katie-t, hogy elvonókúrára menjen, függősége újra és újra visszarántotta a mélybe. A következő években 13-szor adagolta túl magát, és ki-be járt a kórházból. "Nem gondolom, hogy bárki is hitte volna, hogy mindebből Katie kerül ki győztesen. Még a szeretteim is azt mondták nekem, fel kell készülnöm arra, hogy a lányom története nem úgy ér véget, ahogy én szeretném. Én mégsem tudtam feladni. Nem voltam kész arra, hogy elengedjem őt" - magyarázta Maureen.

Katie az egyetemen kezdett drogozni, alkoholizálni.
Katie az egyetemen kezdett drogozni, alkoholizálni. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A nő ennek megfelelően végig ott volt a lánya mellett, segítette, támogatta. "Egyik kezelést a másik után próbáltuk ki, de nem vált be semmi. Ennek ellenére mindketten azt akartuk, hogy felépüljön. Amikor azonban az opioiddetoxikálás után elkezdett gyógyszert szedni, hogy elejét lehessen venni az opioidfüggőségbe való visszaesésnek, úgy éreztük, megtaláltuk azt, amire szüksége van" - szögezte le Maureen, aki hozzátette: a felépülés még így is nehéz volt, Katie-t kezdetben például komoly elvonási tünetek kínozták.

3 hónap után szerencsére már lehetett látni a lányon a változást. Új munkát és új lakást is talált magának, és a tény, hogy képes gondoskodni magáról, motivációt, magabiztosságot adott neki a folytatáshoz. Végül 9 hónapba került, mire teljesen rendbe jött. A szerhasználati zavar azonban olyan betegség, amely élethosszig tartó kezelést igényel, ez magában foglalja a gyógyszerek szedését vagy egyéb terápiás módszerek alkalmazását, illetve a kontrollokon való rendszeres részvételt is.

"Feltétel nélküli és végtelen szeretetre van szükségük"

Katie most 28 éves, már van saját lakása, autója. Egy kórházban dolgozik, és később ápolónak szeretne tanulni. Maureen 2012-ben megalapított egy nonprofit szervezetet Magnolia New Beginnings néven, amelynek célja, hogy edukálja és segítse azokat az embereket, akik szerhasználati zavarral küzdenek. A családtagoknak is segítenek abban, hogyan támogathatják az érintetteket, és hogyan tudnak minél több információt szerezni a betegségről. Maureen mindemellett olyan fiatalokkal is foglalkozik, akiket a családjuk elhagyott. "Nem kétséges, hogy Katie-nek sokat segített, hogy mellette álltunk, szerettük. Erre a feltétel nélküli és végtelen szeretetre mindennél jobban szükségük van azoknak, akik szerhasználati rendellenességgel küzdenek" - hangsúlyozza a nő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.