A szerencsejáték, a "játékszenvedély", a fogadás, a győzelem vágya szinte egyidős az emberiséggel. Minden kornak megvolt a maga divatos szerencsejátéka. A római katonák pl. szerettek kockázni, a múlt században sokan lóversenyre jártak és fogadásokat kötöttek. Ma a kaszinók, a "félkarú rablók" a divatosak, vagy pl. a társadalmilag elfogadottabb, konszolidáltabb, kedvelt szerencsejáték, a lottó.
De vajon hol a határ, meddig játék és honnantól betegség. Ez néha a pszichiátereknek is kérdéses. Amerikában megpróbáltak kialakítani egy egységes kritériumrendszert a kóros játékszenvedély diagnosztikus ismérveiről.
A betegség fennáll, ha legalább négy vonás az alábbiakból megtalálható:
- gyakori/rendszeres belefeledkezés/belemerülés a szerencsejátékba, illetve a hozzá szükséges pénz megszerzésébe;
- a kívánt izgalom eléréséhez egyre gyakoribb vagy nagyobb összegű tétek megjátszása;
- nyugtalanság, irritábilitás, ha nem játszhat;
- ismételt vesztések és visszatérések a játékhoz azért, hogy veszteségeit visszanyerje;
- a játék csökkentésének, abbahagyásának ismételt (sikertelen) kísérletei;
- gyakori szerencsejáték olyan időpontokban, amikor egyéb munka- vagy szociális kötelességeket kellene teljesítenie;
- a játék érdekében fontos munkahelyi, szociális vagy szabadidős tevékenységek feláldozása;
- a játék folytatása az adósságok megfizetésének nyilvánvaló képtelensége vagy más szociális, munkahelyi, illetve hatósági/törvényes problémák ellenére, amelyeket a további játék - a szenvedély tudatával - súlyosbít.
Az egyik jellemző tünet, hogy a betegségben már torzul a gondolkodás, a kockázatot nem reálisan ítélik meg. A szenvedély kiélésében különböző fázisok vannak. A játék előtt izgatottság, feszültség, fokozódó késztetés, a játék alatt öröm, izgalomérzés, majd leggyakrabban a bekövetkező veszteség miatti bűntudat kialakulása jellemző.
Képtelenek késztetéseiket kontroll alatt tartani, ezért ezt az ún. impulzus kontroll zavarok közé sorolják. Ha nyernek, akkor nyerési fázisban vannak: nem tudják abbahagyni, ha vesztenek, akkor tovább kell játszani, hogy visszanyerjék a veszteséget. Sokan adósságba keverednek, ez néha extrém méretű. Hazudozásra kényszerülnek, az intim kapcsolatok, családi kötelékek fellazulhatnak.
Különbözô statisztikák szerint az emberek fele, kétharmada időnként részt vesz valamilyen szerencsejátékban, de az ún. "kóros játékszenvedély" csak 2-3 százalékuknál fordul elő. Sokkal gyakoribb férfiak körében. Társulhat depresszióval és alkoholfüggőséggel is - természetesen ez nem szükségszerű.
Mit is tehetne egy aggódó édesanya? A leírtak alapján még nem biztos, hogy a fia játékszenvedélye már kóros lenne. Ma a fiatalok divatos találka- és szórakozóhelyévé vált a játékterem, s rengetegen kipróbálják az automatákat, kisebb-nagyobb veszteségeket szenvedve. Az a gond, hogy ebben a korban még nem elég érett a személyiség, nem alakult ki stabil önértékelés. A fiatalok gyakran két véglet között ingadoznak: ezek a szélsőséges kisebbségi érzés, illetve az ún. omnipotencia vagy mindenhatósági érzés ("bármire képes vagyok, korlátlanok a lehetőségeim, a határaim"), melyek elősegítik a játékba való belemerülést.
Sajnos amíg a fia be nem látja, hogy változni, változtatnia kellene, nagyon nehéz a helyzet. Ez a felismerés pedig gyakran csak olyankor fogalmazódik meg, amikor már jelentősebb anyagi nehézségek merülnek fel.
Az ellenséges viselkedés, veszekedésbe torkolló jelenetek általában inkább csak rontanak a helyzeten. Beszélgessen vele minél többet, ha lehet elfogadó, megértő légkört kialakítva. Ez a kor és maga a tünet is a személyiség határainak kialakításáról, megtapasztalásáról szól. Ha úgy látja, hogy a fia "visszaeső", hogy az ismertetett kritériumok ráillenek, akkor beszéljen ezekről vele, s javasolja, hogy beszéljen erről egy szakemberrel is, aki segít eldönteni, hogy ez már betegség-e, kóros játékszenvedély-e, s hogy szükséges-e a terápia.
