„A cigarettafüst ellen kell háborút vívni”

Világszerte csaknem egymilliárd ember dohányzik rendszeresen, a cigarettafüstben lévő veszélyes vegyületek pedig az egyik elsőszámú népegészségügyi problémát jelentik. Egy Spanyolországban napokban megrendezett konferencia az ártalomcsökkentés lehetőségeire és a cigarettázás elleni küzdelem főbb kihívásaira hívta fel a figyelmet.

A cigaretta káros hatásai világszerte az egyik legsúlyosabb népegészségügyi problémát jelentik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente több mint 8 millió ember hal meg a világon a dohányzás következtében. Közülük nagyjából 7 millió aktív, 1,2 millió körüli pedig a passzív dohányosok száma, tehát a cigarettafüst a nemdohányzók életét és egészségét is veszélyezteti. A füstmentes alternatívák és az ártalomcsökkentés lehetőségei is szóba kerültek a Spanyolországban megrendezett „THR SUMMIT SPAIN 2023” nemzetközi konferencián, amelyre a világ minden pontjából bekapcsolódtak orvosok és nemzetközi szakértők, hogy párbeszédet kezdeményezzenek a cigarettázás káros hatásai elleni küzdelem lehetőségeiről.

„Minden eddiginél fontosabb, hogy Spanyolország vitát kezdeményezzen arról, hogyan haladjunk előre a dohányzás elleni küzdelemben, és ne stigmatizáljuk azokat, akik más véleményen vannak” – hangsúlyozta az online kerekasztal-beszélgetésen Dr. Fernando Fernández Bueno onkológus, a dohányzás ártalmainak csökkentéséért létrehozott platform egyik képviselője. Mellette orvosok és civil szervezetek képviselői is felszólaltak az online konferencián.

Nem a nikotin az elsődleges veszélyforrás

Kevésbé ismert, de a dohányosok számára nem a nikotin jelenti az elsődleges veszélyt (habár ez a vegyület függőséget okoz, és egyéb káros hatásai mellett megemeli a szívfrekvenciát, valamint a vérnyomást), a dohányzással kapcsolatos megbetegedések túlnyomó többségéért az égés során keletkező füst és kátrány okolható. A konferencián felszólaló Dr. Konstantinos Farsalinos kardiológus szerint a legfrissebb kutatási eredmények alapján egyre magabiztosabban kijelenthető, hogy a cigaretta alternatívájaként elterjedt e-cigi aeroszolja a dohányfüsthöz képest lényegesen kevesebb olyan vegyületet tartalmaz, amely potenciális veszélyt jelent az egészségre.

dohányzás, elektromos cigaretta
A cigaretta mellett sokan más alternatívákat használnak. Fotó: getty Images

Ez persze nem jelenti azt, hogy az e-cigaretta nem káros, az ártalomcsökkentésnek ugyanakkor jelentős népegészségügyi vonzata lehet. Csupán egyetlen szál cigarettában 7 ezer kémiai vegyület található ugyanis, melyek közül 100-150 toxikus, 93-ról pedig az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hivatala (FDA) megállapította, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Dr. Konstantinos szerint a kutatási eredmények ismeretében nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy megértsük a dohányzás és az elektronikus cigaretta használata közötti óriási kockázati különbséget.

A dohánytermékek egészségre gyakorolt hatásait világszerte több aspektusból vizsgálják a mai napig. Az Egyesült Királyság egészségügyi és szociális ellátásért felelős minisztériumának legújabb kutatása szerint például az e-cigaretta használata a hagyományos cigarettához képest kisebb kockázatot jelent a légúti, illetve szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának tekintetében. Egy másik, hasonló témában végzett kutatás szerint a nikotintartalmú e-cigaretta segíthet leszokni a hagyományos cigarettáról.

A konferencián felszólaló kardiológus szerint azok a szabályozások, amelyek egy kalap alá veszik a cigarettát és a különféle füstmentes alternatívákat (például a hevített dohánytermékeket), csupán tovább hátráltatják a dohányzás okozta népegészségügyi krízis megoldását. „Az egyetlen kérdés, amellyel foglalkozni kell, hogy pontosan megbecsüljük a kockázatcsökkentés mértékét. Ehhez ugyanakkor évekre lesz szükség” – hangsúlyozta Dr. Konstantinos.

Kevesebbet dohányoznak, de többet e-cigarettáznak a fiatalok

A legjobb az lenne, ha a lakosság soha nem is használna semmilyen dohányterméket, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az egészségügyi hatóságok kiemelt figyelmet szenteljenek a fiatalabb generáció káros szenvedélyeire. Jó hír, hogy a CDC frissen közzétett adatai szerint az elmúlt 25-30 évben a középiskolás gyerekek körében csökkent legnagyobb mértékben a dohányosok aránya. Ezzel párhuzamosan viszont az e-cigarettázók aránya jelentősen megemelkedett, ami továbbra is gondot jelent, és átgondolt, tudatos szabályozás szükséges a fiatal generáció egészségének megőrzéséhez. Ehhez ugyanakkor elengedhetetlen, hogy kijelöljük, pontosan mi is jelenti rájuk a legnagyobb veszélyt – vélekedett a szakember.

„Sajnálatos módon még az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is – amely egyébként támogatta az ártalomcsökkentési stratégiákat – most a dohányzás helyett a nikotin ellen hirdetett háborút, ami minden nyilatkozatukban nyomon követhető” – emelte ki a kardiológus. Ezzel pedig törvényhozókat és tudósokat is félretájékoztathatnak, és azt a félreértést erősítik, hogy nem lehet különbséget tenni a dohányfüst és a nikotin okozta ártalmak között. Ha pedig a hatóságok olyan szabályozásokat alkalmaznak, amely nehezebbé teszi ezeknek a termékeknek a használatát, illetve kevésbé versenyképessé teszik őket a cigarettával szemben, az a dohányzás krízisének elnyújtását eredményezi majd – hangzott el a konferencián.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.