Soha nem késő, ha lelki egészségünk a tét

Teljesen természetes, hogy bizonyos élethelyzeteket nem tudunk egyedül megoldani, sőt, olykor szeretteink, barátaink támogatásával sem. Ha nem szeretnénk, hogy az egészségünk menjen rá arra, hogy kilátástalanul próbálkozunk, érdemes szakembertől segítséget kérnünk.

Számtalan kifogás és önigazolásra felhozott érv létezik arra, miért igyekeznek sokan még akkor is elkerülni a mentális egészségük fenntartása szempontjából fontos szakmai segítséget, ha éppen válságba jutott az életük vagy krízishelyzetben vannak. Tipikusan ilyen magyarázat, hogy "öreg vagyok, már úgysem változom", hogy "nem szeretném egy idegennek kiteregetni a legbensőbb dolgaimat", "meg tudom oldani egyedül is, nem vagyok gyenge", vagy az, hogy "egy pszichológus/ terapeuta úgysem változtat semmin".

Ahogy öregszünk, testünk, a fizikai és mentális állapotunk, az életben, társadalomban, családban betöltött szerepünk is változik, ehhez viszont nem mindenki tud vagy akar alkalmazkodni. Ebben segíthet egy hozzáértő terapeuta. Különösen a jelenlegi helyzetben, amikor a koronavírus-járvány sokak számára korábban nem ismert nehézségeket, megváltozott élethelyzetet eredményez. Témával foglalkozó írásában a Healthline egy terapeuta segítségével összeszedte azokat az okokat és szempontokat, amiért megéri szakemberhez fordulni.

mentális egészség
Mentális egészségünk fenntartása rajtunk áll: tegyünk érte! Fotó: Getty Images

Mikor érdemes segítséget kérni?

  • Nőknél tipikusan ilyen élethelyzet a menopauza időszaka, amikor a hormonális változások olyan testi és lelki átalakulással járnak együtt, amelyek az alvási szokásoktól kezdve a szexuális életig gyakorlatilag mindent érinthetnek.
  • Idővel minden párkapcsolat alakul, fejlődik. Előfordulhat, hogy nem az ideális irányba, ám megmentése vagy elengedése - a megbocsátás vagy a veszteség feldolgozása - nem mindig megy egy kívülálló segítsége, tanácsai nélkül.
  • Amikor valakinek a gyermekét, házastársát vagy idős szüleit kell gondoznia.
  • Ha valaki teljesen új életszakaszba lép: például munkával töltött aktív évei után nyugdíjba vonul, vagy abbahagyja a versenysportot és ezzel a hangsúly áthelyeződik, a napi ritmus megváltozik, közben pedig egy betöltetlen űr keletkezik az érintett életében.
  • Amikor a gyerekek kirepülnek a fészekből, vagy valami más okból hirtelen túl sok lesz a szabadidő, vagy túl nagy a nyugalom.
  • Ha valaki egy hozzá közel álló személyt elveszít és ezt nem, vagy csak nagyon nehezen tudja feldolgozni.
  • Előfordulhat az is, hogy visszatekintve addigi életére, az ember rájön, hogy bizonyos eseményeket vagy traumákat még mindig nem volt képes feldolgozni.

Hogy vagy? - egy egyszerű kérdés, amelyet másoknak sokkal többször teszünk fel, mint magunknak. Pedig mentális egészségügyi szakértők szerint mindenkinek rendszeresen ellenőriznie kellene saját mentális jóllétét.

Mi mindenre jó még a terápia?

Jill Meehan terapeuta a Healthline-nak elmondta, hogy a változás mindig nehéz, de bárki képes alkalmazkodni, aki változtatni szeretne az életén és emellett el is kötelezte magát. Meehan szerint a terapeutával való munka segíthet kitalálni, mi az, amire valójában vágyunk és amire szükségünk van. Arra is megtanít, hogyan bízzunk saját ítélőképességünkben, hogyan találhatjuk meg vagy erősíthetjük identitásunkat, és segítségével felismerhetjük aktuális lehetőségeinket is. Mindemellett hozzájárul meglévő társas kapcsolataink fenntartásához, valamint újak kialakításához - ami az idő múlásával egyre nehezebben megy. Egy jó szakember abban is segít, hogyan tanuljuk meg elkerülni a magányt és a világtól vagy másoktól való elszigetelődést. Ezek ugyanis számos egészségügyi és mentális problémához vezethetnek: egyebek mellett növelik a demencia, a szívproblémák és a mentális betegségek kialakulásának kockázatát.

A tökéletes terapeuta nyomában

Ahhoz, hogy érdemben profitálni tudjunk egy szakember tanácsaiból és úgy érezzük, megérte a befektetett energia és munka, fontos, hogy olyasvalakivel dolgozzunk együtt, aki számunkra a legmegfelelőbb, akiben kezdettől fogva megbízunk, és akihez kötődni tudunk. Életkortól és élethelyzettől függően mindenkinél mások lehetnek a preferenciák. Egy, a Healthline által idézett tanulmány szerint például a nők az idősebb terapeutákat részesítik előnyben, ha egyetemes életkérdéseket szeretnének feldolgozni, ám amennyiben aktuális helyzetüket érintő problémáról van szó, akkor inkább életkorban hozzájuk közel álló szakembert keresnek.

Az online kapcsolattartás is sokaknak segít

Előfordulhat, hogy valami miatt nincs lehetőség személyes találkozásra - például a járványügyi helyzet miatt -, ilyenkor az online terápia is jó megoldás lehet. Annak ellenére, hogy sokan attól tartanak, hogy a terapeuta és a páciens kapcsolata kevésbé lesz személyes, ha a találkozó virtuális térben zajlik, több tanulmány eredményei is igazolják, hogy a kapcsolattartásnak e módja sok idős ember számára például elfogadhatóbb, mint a személyes kontaktus. Ők azok, akik szívesebben osztják meg aggodalmaikat egy kívülállóval online, mint mondjuk a családtagjaikkal élőben. De az online kapcsolattartás mindenki számára hasznos lehet: a lényeg, hogy legyen egy platform, ahol hozzáértő szakemberrel konzultálhatunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra