Milyen a valódi lazítás, kikapcsolódás?

A "játéknak" felnőtt korban is fontos szerepe van az egészség megőrzésében - mondja E. Christine Moll szabadidő-kutató. "Kiszellőzteti az agyat, megújítja a szellemet, kitisztítja a gondolatokat, jótékony hatással van a vérnyomásra. Elégedettebbé válhat általa az életünk. Nem luxus, hanem szükséges az élethez" - teszi hozzá Moll, aki szerint az első lépés az, hogy felmérjük, mennyi szabadidőre van szükségünk. "Ha nem tud visszaemlékezni arra, legutóbb mikor szánt időt magára, akkor itt az ideje a változtatásnak. Mikor foglalkozott utoljára saját magával? Mikor történt meg legutóbb, hogy valamit csak azért tett, mert szórakoztatónak vagy egészségesnek tartotta? Ha erre azt válaszolja, 'tulajdonképpen tavaly elolvastam egy könyvet', akkor tudnia kell, hogy ennél többre van szüksége. Mindegy, hogy főzés, kézimunka vagy golf, a lényeg, hogy találjon magának valamilyen szabadidős elfoglaltságot, és az építse be az életébe."

Moll szerint az számít ilyen tevékenységnek, amiben örömünket leljük, és feltölt minket energiával. Véleménye szerint a mai ötvenes-hatvanasok azok, akik a leginkább hajlamosak a "csak munka, semmi kikapcsolódás" életstílus felvételére.

Egy másik kutató, Summer M. Reiner szerint a szabadidő tartalmas eltöltésének döntő szerepe van az egyén életében. "Kutatások szerint azok az emberek, akik egész életükben aktívan töltötték el a szabad óráikat, fizikálisan, mentálisan, érzelmileg és szociálisan is egészségesebbek" - mondta, majd hozzátette: az így felnőtt gyerekek magabiztosabb, aktívabb és elégedettebb felnőtté válnak. Akik pedig szülőként sem adják fel ezt az életformát, sokkal jobban kezelik azt az időszakot, amikor a gyerekek kirepülnek a családi fészekből.

Arra azonban vigyázni kell, hogy ne a gyerek hobbijának nézése legyen a szabadidős program. "Sok szülő mondja, hogy számára a legjobb kikapcsolódás az, ha a gyermekének szurkolhat egy kosárlabda- vagy focimeccsen. Ezek a programok azonban a neveléshez tartoznak, nem a szabadidőhöz. Fontos, hogy találjunk saját elfoglaltságot is." Bármi lehet ilyen tevékenység: akár keresztrejtvény-fejtés, akár kosárlabdázás, lényeg, hogy szabadon válasszuk meg, kihívást és elégedettséget okozzon, kikapcsoljon, és a lényeg, hogy örömet találjunk benne.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?