Az öregedés nem várt előnyei

Az évek csak telnek, az öregedés pedig - most még - megállíthatatlan. Fontos azonban, hogy az idő múlásának ne csak az árnyoldalaira koncentráljunk. Lássuk, milyen előnyei lehetnek az öregedésnek!

Felhalmozódott tudás

Nem véletlenül hívják az időskort gyakran aranyéveknek, az évek múlásának bizony előnye is van. Például, hogy a korábban megtanult ismeretek és berögződött folyamatok, az úgynevezett kikristályosodott intelligencia az öregedés folyamán is fennmarad, azaz 65-70 évesen már igen nagy felhalmozott tudást birtokolhatunk majd.

Jobb kapcsolatok

Negyvenes éveinkben sokkal könnyebben ráhangolódunk mások érzéseire, mint bármikor előtte az életünkben. Ez azt jelenti, hogy sokkal empatikusabbá tudunk válni a körülöttünk lévő emberekkel, ami pedig nagyban megkönnyíti a privát és a munkahelyi életünket is.

Az évek előrehaladtával testünk szükségletei folyamatosan változnak: egészen más ápolásra van szüksége egy huszonéves és egy negyvenéves nő bőrének. Korábbi cikkünkben korosztályokra bontva adtunk speciális szépségápolási tanácsokat.

Jobb szex

Lehet, hogy a kor előrehaladtával kevesebbet szexelünk , mint mondjuk 20 évesen, ezzel párhuzamosan azonban az együttlétek jobb minőségűvé válnak. Felmérésekben arról számoltak be a megkérdezett 40 év feletti a nők, hogy szexuális életükkel egyre elégedettebbek lettek.

Az öregedés nem várt előnyei
Az öregedés nem várt előnyei

Viszlát, fejfájás!

70 éves kor után a legtöbben végre búcsút inthetnek a kínzó, migrénes fejfájásnak . Kutatások szerint ugyanis 70 felett a nők mindössze 10 százaléka, míg a férfiak 5 százaléka szenved tőle.

Kevesebb stressz

Az Amerikai Pszichológiai Társaság éves jelentése szerint az idősebb embereknek kevesebb stresszel kell megküzdeniük, mint fiatalabb társaiknak. Ez persze nem azt jelenti, hogy 60 felett teljesen stresszmentes lesz az életünk, sokkal inkább, hogy jobban tudjuk a felmerülő problémákat kezelni. Az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint legalábbis 10-ből 9 idős arról számolt be, hogy stressz tekintetében nyugodtabbak a napjai, mint fiatalabb korában.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.