A halálos magány

A magányosság olyan negatív érzelmi állapotként szokták leírni, amikor különbség keletkezik a vágyott kapcsolat és a kapcsolat adott pillanatban megtapasztalt lehetősége között.

A magányosság kellemetlen érzése szubjektív. A kutatók szerint a magány nem arról szól, hogy valaki mennyi idő tölt mások társaságában, illetve egyedül. Inkább a kapcsolatok minőségével függ össze a mennyiség helyett. Egy magányos ember úgy érzi, hogy őt nem értik a többiek és nem hiszi, hogy tartalmas kapcsolata lehetne velük. Van, akinél a magány csak átmenetileg jelenik meg (például egy hosszú kiküldetés során egy idegen országban vagy városban), és van, akinél szinte megoldhatatlan (például a házastárs vagy egy pótolhatatlan barát elvesztése miatt).

Másként működik a magányosok agya Másként van huzalozva a magányos emberek agya, állítja a Chicago University egyik kutatópárja, Stephanie és John Cacioppo. Szerencsére létezik ennek a feloldására egy négylépéses megoldás, az Ease-módszer. Kattintson a részletekért ! A magány evolúciós szempontból hasznos, mert az embert, mint társas lényt arra indítja, hogy másokkal kapcsolatot létesítsen . A modern társadalmakban azonban a mások társasága, együttműködése iránti éhség és az ilyen kapcsolatokban való részvétel képessége eltompult, azért erős az elmagányosodás veszélye. A társadalmi elszigeteltség pedig a betegség és a korai halál kockázati tényezője, legalább olyan mértékben, mint például az elhízás. De a magányosság kíséretében megjelennek a kockázatok a rossz alvásra, a demenciára, szív- és érrendszeri megbetegedésekre.

A tartós magánynak súlyos következményei lehetnek Ikrek vizsgálata során feltárták, hogy a magányra való hajlam részben lehet örökölhető. Több tanulmány középpontjában is az a megállapítás állt, hogy bizonyos génkombinációk és társadalmi vagy környezeti tényezők (mint például a szülők befolyása a gyermekek életére) együttes megjelenése kiválthatja a magányt. A kutatók azonban még nem teljesen értik, hogy a magány milyen módon érinti a mentális egészséget.

A legtöbb tanulmány ebben az összefüggésben azt vizsgálja, hogyan kapcsolódik a magány a depresszióhoz . A magány kimondottan a társadalmi környezethez kapcsolódó negatív érzés, míg a depresszió általánosabb negatív érzések sorának kifejeződése. A magányosság és a depresszió között nincs egyértelműen bizonyított kapcsolat.

Magányos emberek gyakran félreértik a közösségi, társadalmi szituációkat, és emiatt mutatnak elutasító magatartást. Ha valakiről elterjed, hogy barátságtalan, akkor kerülni kezdik az emberek, így a magányos helyzet rögzülhet. A magányt kezelő vizsgálatok során kiderült, hogy a másokról való negatív gondolkodás megszüntetésében lényegesen jobb eredményeket lehet elérni, mint azzal, hogy társadalmi kapcsolatok létesítésére kínálnak fel lehetőségeket.

A magány megszüntetésére az is ígéretes iránynak tűnik, hogy a meglévő kapcsolatok minőségét, jelentőségét javítják, s az érintetteket mélyebb, tartalmasabb kapcsolatok kialakítására ösztönzik, azaz pozitív érzelmi tartalmakat visznek be a kapcsolatokba.

A magány végső soron veszélyes. A negatív testi és lelki következményeiről egyre több a tudományos bizonyíték, amelyeket már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A jelenséggel a jövőben bizonyosan sokkal több figyelmet fog kapni.

Forrás: Iflsience.com