Ezért károsak az elektromos cigik

Az elektromos cigarettákat sok helyen a dohányzás egészséges alternatívájaként kínálják. A Chest című szaklapban megjelent azonban egy cikk, mely szerint ezek a termékek szinte azonnali változásokat okoznak a légutakban, és egyáltalán nem olyan biztonságosak, mint amilyennek hirdetik őket.

Az elektromos cigaretta egy elemmel működő készülék, aminek segítségével a dohányosok folyékony nikotint lélegezhetnek be füst formájában. Az alapelképzelés szerint így anélkül juthatnak a kívánt nikotinhoz, hogy a cigarettafüstben lévő káros anyagok a szervezetükbe jutnának. További előny, hogy füst hiányában a passzív dohányzás sem jelent többé problémát.

A vizsgálatokban 30 nemdohányzó, egészséges önkéntes vett részt. Az önkéntesek közül néhánynak 5 percig kellett az elektromos cigarettákkal füstölni, a többieknek pedig úgy kellett használniuk az eszközöket, hogy a nikotinkapszulát előzőleg eltávolították belőlük. A kutatók már 5 percnyi használat után is jelentős légúti összehúzódásokat és gyulladást észleltek a résztvevőkön vizsgálatok során.

"Ha már ilyen rövid idő után ilyen komoly változások állnak be a szervezetben, mi lehet az elektromos cigaretták hosszú távú hatása?" - teszik fel a kérdést a kutatók. - "Bár egyelőre nincsenek adataink a hosszú távú hatásokról, lehetséges, hogy az elektromos dohánytermékek használata különböző tüdőbetegségeket, például tüdőtágulást okozhat."

A mindössze öt összetevőből (nikotin, víz, propilén glikol, glicerol és aroma) álló termék úgy tűnik, okozhat még kellemetlen meglepetéseket. A Dohányzás Fókuszpont Országos Egészségfejlesztési Intézet honlapján közzétett tájékoztató szerint azonban az e-cigaretta patronja többféle aromát (dohány, mentol, csokoládé, vanília, karamell, kávé stb.) és különböző mennyiségű nikotint tartalmazhat, melyeket többek között glycerinben és propylén glikolban (PG) oldanak fel. A patron további összetevői lehetnek a következő anyagok és kemikáliák: esszenciák, szerves savanyítók, anti-oxidánsok, butyl valerate, isopentyl hexonate, lauryl laurate,benzyl benzoate, methyl octynicate, ethyl heptylate, hexyl hexanoate, geranyl butyrate, menthol, citric acid, water, alcohol, 2,3,5-trimethylpyrazine, 2,3,5,6-tetramethylpyrazine, 2,3-dimethylpyrazine, acetylpyrazine, terpineol, ethyl maltol, guaiacol, acetylpyridine, octalactone. A Kínából importált dohányízesítésű folyadékok pedig a következő anyagokat is tartalmazhatják: megastigmatrienone, beta-damascenone, G2-Acetylpyrazine, 2,5-Dimethyl pyrazine, 1,3-Propanediol, L-Nicotin, linalool.

Bár az elektromos cigarettákat valóban sok helyen kínálják a dohányzásról való leszokást segítő eszközként, a tudósok szerint egyelőre jobb, ha a jól bevált módszerekhez (gyógyszer, nikotinos tapasz, rágógumi) ragaszkodunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.