Lopós-verekedős gyerekeket nevel a tévé?
Egy új kutatás megállapította, hogy azoknál az ötéves gyerekeknél, akik naponta legalább három órát töltenek a képernyő előtt, hétéves korra megnő a valószínűsége, hogy lopni fognak, verekedősek lesznek és más antiszociális viselkedésformákat vesznek fel.
Felfrissíti a szerelmet a közös mosogatás
Nem az fejleszti a házastársi viszonyt, ha minden másnap a férj mosogat. Sokkal fontosabb a közös feladatvégzés és a gyerekekkel való minőségi időtöltés - derül ki egy friss kutatásból, amely a Journal of Family Issues című szakfolyóiratban jelent meg.
Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.