Meglepő: a férfiakat jobban megviseli a gyerektelenség

A kutatásokból kiderült, hogy a férfiak ugyanolyan arányban vágynak utódokra, mint a nők, ám ha nem sikerül elérni ezt a céljukat, előbbiek sokkal elszigeteltebbnek, lehangoltabbnak és dühösebbnek érzik magukat.

Brit kutatók vizsgálataik során arra a megállapításra jutottak, hogy a férfiakat jobban megviseli, ha nincs gyerekük, mint a nőket. A kutatásokból kiderült, hogy a férfiak ugyanolyan arányban vágynak utódokra, mint a nők, ám ha nem sikerül elérni ezt a céljukat, előbbiek sokkal elszigeteltebbnek, lehangoltabbnak és dühösebbnek érzik magukat.

A Brit Szociológiai Társaság Londonban megrendezésre kerülő éves konferenciájára készült tanulmány arra is rámutat, hogy mind a nők, mind a férfiak esetében más-más okok állnak a gyerek utáni vágy hátterében. Míg ugyanis a gyengébb nem képviselőit elsősorban a személyes vágyuk, illetve a biológiai órájuk ketyegése készteti arra, hogy gyereket vállaljanak, a férfiaknál inkább kulturális, társadalmi vagy családi nyomás szerepel az okok között.

A felmérés során a Keele Egyetemen dolgozó Robin Hadley azt tapasztalta, hogy a férfiak 59 és a nők 63 százaléka akart gyereket, ám előbbieknek fele, utóbbiaknak pedig csupán 27 százaléka érezte elszigeteltnek magát amiatt, ha mégsem adatott meg neki egy utód. A depresszió mértékében is nagy eltérések mutatkoztak, a férfiaknál ugyanis 37, a nőknél pedig 27 százalék volt azok aránya, akik a gyerek hiánya miatt lesújtva érezték magukat. Dühöt a férfiak negyede, szomorúságot 56 százalékuk érzett utód híján, nőknél ugyanez az arány 18, illetve 43 százalék volt. Egyetlen egy tekintetben mutattak a nők magasabb arányt, mégpedig a bűntudat terén, ez ugyanis a gyermektelen férfiakra egyáltalán nem volt jellemző, a nőknek azonban 16 százalékára igen.

Mr. Hardley hangsúlyozta, hogy eddig nem sok tanulmány készült ebben a témakörben, pedig az eredményekből jól látszik, hogy a férfiak legalább annyira vágynak gyerekre, mint a nők, sőt őket jobban meg is viseli, ha ez a vágyuk nem teljesül be .

A felmérés során 27 férfit és 81 nőt kérdeztek ki egy online kérdőív segítségével, az alanyok átlagéletkora 41 év volt, 80 százalékban britek voltak, 69 százalékban végezetek felsőfokú iskolát, 69 százalékban dolgoztak teljes munkaidőben és 90 százalékuk volt heteroszexuális.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.