A családunkon múlik a jó házasság?

A pozitív családi légkör, ahol a tizenévesek igazán jól érzik magukat, hatással van későbbi párkapcsolataikra, állítják kutatók.

Míg a családon belüli agresszió, valamint a számtalan válás hosszútávú, negatív hatásairól már számtalan tanulmány született, a pozitív családi légkör kedvező hatásaira mindeddig kevesebb figyelem irányult. Robert Ackerman a dallasi Texas Egyetemről munkatársaival épp ennek akart utánajárni, ezért olyan egyének adatait nézték át, akik részt vettek az Iowa Ifjúsági és Családi Projekt hosszú távú vizsgálatában.

A kutatók egyértelmű összefüggést találtak aközött, hogy valaki tizenévesen milyen családi légkörben él, és aközött, hogy később ő maga milyen kapcsolatba kerül, és milyen légkörű családja lesz.

A vizsgálat kezdetekor a kutatásban szereplő családok mindegyikében volt egy 12-13 éves gyerek, és az eredmények azt mutatták, hogy akik ebben a korban pozitív, meleg családi légkört tapasztaltak maguk körül, azok 17 évvel később, házasságukban is hasonlóan pozitív kapcsolatot éltek meg. Meglepő módon ráadásul nemcsak ők viszonyultak pozitívabban házastársukhoz, hanem a párjuk is hozzájuk, vagyis ezekben a kapcsolatokban kevesebb volt az ellenségeskedés és a viszálykodás.

A szülők párkapcsolati mintája befolyásolja a későbbi párválasztást is. Fotó: Getty Images

A vizsgálat legmeglepőbb eredménye a tanulmány készítői szerint az volt, hogy az illető házastársa is hasonlóan pozitív volt a kapcsolatban. Ennek hátterében talán az áll, hogy a támogató, szerető családból érkező egyén inkább keres magának olyan társat, aki hasonló családi háttérből érkezett.

Egy másik magyarázat az lehet, hogy a pozitív hátterű egyén viselkedése a párkapcsolatban a másikból is hasonló viselkedést vált ki, ám az is lehet, hogy a két feltételezés együtt igaz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.