Vallási elveket sért a lombikprogram?

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a keresztény értékrenddel összeegyeztethetetlennek ítélte a lombikprogram támogatását, a Kaáli Intézet alapító-igazgatója szerint ugyanakkor egy katolikus meddő pár sem találta aggályosnak a beavatkozást.

Még júniusban írta a Hvg.hu, hogy döntött a kormány a lombikprogram állami támogatásának kiterjesztéséről . Akkor a hírekben az állt, hogy az állami programban részt vevők gyógyszertámogatása a jelenlegi 70 százalékról 90-re emelkedik, vagyis amíg az érintettek eddig a készítmények árának 30 százalékát fizették, a jövőben csak harmadát, tíz százalékot kell állniuk. Így az átlagban 250-300 ezer forintos gyógyszerköltség helyett a jövőben 80-100 ezret kellene csak fizetni a programhoz kapcsolódó készítményekért. Korábban megjárta a sajtót az a hír is, hogy egy kormányhatározat szerint kétszer annyi, hatezer helyett 12 ezer lombikbébi-kezelést támogat majd az egészségbiztosító. Ebben az ügyben azonban hónapok óta nincs előrelépés.

Akkor beszélünk meddőségről, ha rendszeres, fogamzásgátlástól mentes szexuális együttlét ellenére egy éven belül nem jön létre terhesség. A meddőség okairól és a kezelés lehetőségeiről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Vallási okokból keveseknek aggályos

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a Szent István-nap alkalmából tartott ünnepi szentmisén úgy fogalmazott: "Egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye. Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben". A 444.hu szerint arra utalhatott, hogy a programban több embriót hoznak létre mesterséges körülmények között, mint amennyit beültetnek, a számfeletti embriókat pedig idővel elpusztítják.

A meddőség kezelésére egyre nagyobb összegeket fordítanak
A meddőség kezelésére egyre nagyobb összegeket fordítanak

Az eset kapcsán Kaáli Géza, a Kaáli Intézet alapító-igazgatója úgy nyilatkozott: maga is vallásos ember, református papi családból származik. "A katolikus egyház tanítása és elvei azonban a nőkkel kapcsolatban, legyen szó akár a fogamzásgátlásról, az abortuszról, a házasság előtti szexről vagy a lombikbébiprogramról, rendkívül dogmatikusak. A katolikus nők nyolcvan százaléka valószínűleg ezeket a szigorú szabályokat nem is veszi figyelembe, nemhogy mások" - fogalmazott. Kaáli Géza hozzátette, hosszú pályafutása alatt még nem találkozott olyan katolikus meddő párral, amely vallási okból aggályosnak tekintette volna a beavatkozást.

A meddőség a fejlett világban egyre nagyobb problémát jelent, emiatt pedig a kezelésére is egyre nagyobb figyelmet fordítanak. Van, ahol ennek tudható be a szülések 8-10 százaléka, ez az arány hazánkban mégis kevesebb mint öt százalék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!