Tovább fogy a magyar

Júniusban 7328 gyermek született, 2,6 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A többi adat sem igazán biztató.

Az év első hat hónapjában 43 870 gyermek jött világra, ami 104-gyel, 0,2 százalékkal meghaladta a 2016. január-júniusi születésszámot. A születésszám az előző év azonos időszakához képest valamivel nagyobb mértékben, 0,8 százalékkal emelkedett. A mérsékelt növekedés a kisebb mértékű, 0,4 százalékos januári és a jelentős, 9,3 százalékos májusi születési többletnek köszönhető. Az év többi hónapjában csökkent az újszülöttek száma az előző év azonos hónapjaihoz képest - írja a Napi.hu a KSH-ra hivatkozva .

halálozás
A népességfogyást nem sikerült megállítani

2017 I. félévében 69 062-en haltak meg, ami 8,5 százalékos emelkedést, számszerűen 5393-mal több elhunytat jelent 2016 azonos időszakához viszonyítva. De a szökőnaphatást beleszámítva a halálozások számának emelkedése valamivel nagyobb mértékű, 9,1 százalékos volt. Ezen belül a legnagyobb növekedés január-februárban történt, amikor a halálesetek száma átlagosan 25 százalékkal emelkedett. Ezt követően március-áprilisban 4,3 százalékkal növekedett, májusban és júniusban pedig csökkent az elhunytak száma az előző év azonos hónapjaihoz képest. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében - a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan - most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A halálozások jelentős, valamint a születések számának kismértékű emelkedése következtében a természetes fogyás a 2016. I. félévi 19 903-mal szemben 2017 első hat hónapjában 25 192 fő volt, ami 27 százalékos emelkedést jelentett.

Riasztóan megugrott a halálozás az év első hónapjaiban: januárban 26, februárban 23 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban. Két évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló jelenséget mutatott a hazai statisztika. Akkor, 2015 első két hónapjában országos átlagban 16 százalékkal volt több a halálozás. A KSH mindkét esetben az influenzajárvány hatását vélte ebben felfedezni. A konkrét okokat azonban akkor és azóta sem kutatta senki. Részletek!

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi nem változott, az utóbbi 1,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 1,1 ezrelékponttal 5,2 ezrelékre emelkedett. Az év első felében ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos visszaesést jelentett az előző év január-júniusához képest. 2017 I. félévében a természetes fogyás üteme az összes régióban emelkedett. A születések mérséklődése és a halálozások országos átlagot meghaladó emelkedése miatt a legnagyobb, 44 százalékos növekedést Észak-Alföldön regisztrálták.

Forrás: Napi.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban ennél hidegebb, a belvárosi, tóparti részeken enyhébb is lehet a hajnal. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!