Rejtélyes a kétpúpú magyarországi halálozás

Kereken 27 ezer ember halt meg az év első hónapjaiban. A KSH szerint az adatokért az influenza a felelős, más szakemberek szerint viszont a hazai lakosság egészségi állapota folyamatosan romlik - írja a Népszava.

Riasztóan megugrott a honi halálozás az év első hónapjaiban - derült ki a KSH minapi jelentéséből: januárban 26, februárban 23 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban. Két évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló jelenséget mutatott a hazai statisztika. Akkor, 2015 első két hónapjában országos átlagban 16 százalékkal volt több a halálozás. A KSH mindkét esetben az influenzajárvány hatását vélte ebben felfedezni. A konkrét okokat azonban akkor és azóta sem kutatta senki.

sírkő
Valószínűleg egyre rosszabb a lakosság egészségi állapota

"Miután a kormányzat nem kutatja, nem is tudjuk, hogy mi okozza az extra halálozást" - mondta a Népszavának Falus Ferenc, korábbi országos tisztifőorvos. "Epidemiológus barátaimmal már két évvel ezelőtt is megnéztük, hogy van-e összefüggés az influenza és a KSH halálozási adatai között. Még nem találtunk a kérdésre valódi választ. Önmagában a szegénység és az, hogy lassan már több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, szintén okozhat végzetes kimenetelű betegségeket. De ha van is orvosa, akkor sem biztos, hogy megkapja valaki időben az ellátást." A volt országos tisztifőorvossal más szakemberek is egyetértenek abban: kutatni kellene az okokat.

Maga a kormányzati értékelés mondja ki, hogy 2014-ben az ellátás javításával a halálozások 14, a népegészségügyi beavatkozásokkal további 12 százalékát lehetett volna elkerülni. Mindehhez Falus Ferenc hozzáteszi, a KSH adataiból látszik, hogy "kétpúpú" a halálozás: az egyik csúcs télre, az év elején, a másik nyárra esik. Azaz a téli hideg és a hőség sokakat elvisz. Emellett igaz lehet az influenza is, hiszen botrányosan alacsony az átoltottság, évente körülbelül a térítésmentesen biztosított másfél millió védőoltás közel felét használják csak fel, ehhez a patikában további 120-150 ezer ember vásárolja meg a vakcinát. Ez összességben is csak annyit jelent, hogy a 60 év felettieknél kívánatos 75 százalékos átoltottság helyett mindössze 20 százalék szerez védettséget.

Egészségi állapotunkon lenne mit javítanunk, ugyanis jóval korábban halunk meg, mint az uniós átlag. Ha például a 100 ezer lakosra vetített éves halálesetek számát összevetjük az uniós átlaggal, akkor azt látjuk, hogy a hazai mutató közel másfélszerese az európai átlagnak. Részletek!

Kutatni kellene az okokat - állítja határozottan Poller Imre orvos, a PX Consulting egészségügyi elemző cég vezetője is. - A kórházi halálozási adatokból feltételezhető, hogy a lakosság egészségi állapota egyre gyengébb, és mind kevésbé képes tolerálni a nagy hőingadozásokat. Ha a krónikus betegek sorsát valamilyen nem várt körülmény hirtelen megnehezíti, akkor ez a szokásosnál több halálesethez vezethet. Ilyen nem várt körülmény lehet a különösen hideg tél, a fűtetlen lakás, illetve ha esetleg romlott az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés .

Forrás: nepszava.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!