Több város búcsúzhat idén az adventi fényektől

Egyes magyarországi településeken már most eldőlt, hogy idén nem kapcsolják fel az adventi fényeket.

Egymás után döntenek takarékossági intézkedésekről a legnagyobb hazai települések, miután sorra kapják a brutálisabbnál brutálisabb összegű ajánlatokat a szolgáltatóktól. A nagy spórolásnak várhatóan a karácsonyi ünnepek is áldozatul eshetnek – írja a Világgazdaság. 

Tamásiban már meghozták a döntést

A lap szerint a 9 ezres Tamásiban már meg is született a döntés arról, hogy idén elmarad a karácsonyi vásár, illetve az ünnepi kivilágítást sem kapcsolják majd fel a településen. Székesfehérvár szintén csökkenti  tervezett programok számát, az önkormányzat ugyanakkor még nem mondott le teljesne arról, hogy megtartsák az adventi vásárt a belvárosban. Cser-Palkovics András, a város polgármestere szerint a díszkivilágításról a következő időszakban döntenek, azt követően, hogy tisztább képet kapnak a elkövetkező időszak energiaárairól és az önkormányzatra háruló összes működési költségről. „Ahogy a közösségi oldalamon is írtam: nincsen tabu. Minden, a működőképesség fenntartásához szükséges intézkedést készek vagyunk meghozni” – mondta el a polgármester.

advent, energiaárak
Komoly spórolásra kényszerülnek az önkormányzatok. Fotónk illusztráció a budapesti adventi vásárról. Forrás: Getty Images

Hozzátette: a takarékossági intézkedések keretében meghatározták azt a kört, amelyben az intézményeket mindenképpen működtetni szeretnék a téli időszakban is. Ebbe a bölcsődék, az óvodák, a szociális intézmények – különös tekintettel a bentlakásos intézményekre –, valamint a háziorvosi rendelők, a közétkeztetés és a közvilágítás, illetve valamilyen szolgáltatási szinten a közösségi közlekedés tartozik bele.

A lap több önkormányzatot is megkeresett azzal a kérdéssel, hogy mi a terv a karácsonyi kivilágítással és az ünnepi programokkal. A legtöbb helyről azonban nem érkezett még válasz a kérdésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.