Mikor szülnek a magyar nők?

Nemcsak Magyarországon, de egész Kelet-Európában, sőt a legtöbb fejlett országban is egyre égetőbb probléma a népességfogyás. Egy friss kutatás azt vizsgálta, hány éves korban szülnek a nők először, illetve hány gyermeknek adnak életet.

Hány évesen szülik első gyermeküket a magyar nők?

Elképesztő ütemben fogy Kelet-Európában, és azon belül Magyarországon is a népesség. Szakértők ennek legfőbb okaiként a termékenységi ráták csökkenését és a gazdasági emigrációt együttesen nevezik meg. Ami ráadásul még ennél is aggasztóbb, hogy főleg a fiatal, életerős lakosság az, amelyik nagy tömegekben kivándorol. Jelenleg tehát ezen országok egyik legfontosabb feladata a demográfiai probléma megoldása - írja cikkében a Pénzcentrum az amerikai Pew Research Center által végzett kutatásra hivatkozva.

Miért nem szülnek a magyar nők? 2018. június 8-án számoltunk be róla, hogy a következő nemzeti konzultáció témájáról, a gyermekvállalás ösztönzéséről rendezett konferenciát a Társaság a Szabadságjogokért. Kiderült, attól, hogy több pénzt rak a kormány a rendszerbe, még nem születik automatikusan több gyerek. Hogy mi lenne a megoldás , a linkre kattintva kiderül.

Mikor szülnek a magyar nők? gyermekvállalás terhesség szülés családalapítás anyaság népesség
A magyar nők a húszas éveik második felének közepén szülnek először

A felmérés arra kereste a választ, hogy a világ fejlett országaiban, köztük hazánkban hogy alakul a szülési hajlandóság. A szakemberek kíváncsiak voltak, hány évesen szülnek először és átlagosan hány gyereknek adnak életet a nők, valamint hány százalékuk marad végül gyermektelen fogamzásképes évei végén.

11% nem szül gyermeket

Kiderült, hogy a magyar nők átlagosan 27,9 éves korukban szülik az első gyermekünket. Ezzel a középmezőnybe tartozunk, nálunk hátrébb van Csehország, az Egyesült Királyság és Olaszország is. Arra a kérdésre, hogy egy nő fogamzóképes évei végéig átlagosan hány gyermeknek ad életet , 1,9-es eredménnyel a középmezőnyben végeztünk. Szlovákiában, az Egyesült Királyságban, Finnországban is hasonló a helyzet, mint nálunk. Izlandon átlagosan 2,3 utód, míg Japánban mindössze 1,5 jut egy fogamzóképes nőre.

A lap cikkéből kiderült, hogy a grafikonon , amely azt mutatja, hogy az egyes országokban a nők hány százalékának nem születik gyermeke sosem, Csehország után a másodikak vagyunk: hazánkban ez az arány 11 százalék. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarország a fejlett országok között egyáltalán nem végzett rossz helyen: hiszen, összegezve, a nők a húszas éveik második felének közepén szülnek először, átlagosan pedig 1,9 gyermeknek adnak életet. A gyermektelen magyar nők aránya pedig kifejezetten alacsony.

Minden 3. gyerek féltestvér 2018. július 19-én számoltunk be egy idén indult, EU által finanszírozott kutatásról, amely három éven át kísér majd több ezer magyar anyát, hogy megvizsgálják, miként gondolkodnak a családok a gyerekvállalás során. Az első friss adatokból kiderült, hogy a születendő babák 57 százalékának már van egy testvére, 27 százaléknak pedig több. Ám az esetek jelentős részében a testvérek nem édestestvérek, hanem az anya vagy apa korábbi kapcsolatából érkeznek. Minél több a gyerek egy családban, annál nagyobb eséllyel vannak a családban fél- vagy mostohatestvérek. A harmadik gyerekek esetén már 37% az esélye annak , hogy a testvérek között legalább egy fél- vagy mostohatestvér van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!