A gyermekeket ösztönös kíváncsiság hajtja a világ megismerésére. Nap mint nap a legváratlanabb kérdéseket teszik fel, amiről a szülők alighanem sokat tudnának mesélni. Ezáltal pedig nemcsak az ismereteik fejlődnek, hanem a nyelvi készségeik és a gondolkodásuk is. Ugyanakkor a technika fejlődésével e kérdések egy része egyre gyakrabban nem a szülők vagy a tanárok felé irányul, hanem a mesterséges intelligencia felé. Az okosotthonok terjedésével mind több háztartásban állnak már készenlétben akár olyan hangalapú rendszerek, amelyek a nap 24 órájában várják a felhasználók kéréseit – beleértve a legkisebbekét is. Joggal merülhet fel tehát, hogy vajon hogyan hat a gyerekekre, ha ezek az interakciók szervesen beépülnek a mindennapi rutinba. Clara Macarena Ponce Romero nyelvész, a Santiago de Compostela-i Egyetem kutatója éppen ennek járt utána a The Conversation oldalán megjelent cikkében.
Az MI hatása a gyerekek beszédfejlődésére
Mint írja, a beszédtanulás egyáltalán nem csak a szavak megtanulásáról szól. A gyerekek emberi kapcsolataikon keresztül tudják elsajátítani a nyelvhasználatot, illetve azáltal, hogy erős érzelmi kötelékeket alakítanak ki másokkal. Így tanulják meg, hogyan kell felváltva megszólalni és hallgatni egy párbeszéd során, hogyan kell értelmezniük a csendeket vagy a szövegkörnyezetet, miből látszik, ha a beszélgetőpartnerük fáradt, ingerlékeny vagy nem figyel oda. Emellett ebből érthetik meg, hogy nem kell minden beszélgetésnek tökéletesnek lennie – bizony bármikor előfordulhatnak zavaró tényezők, félreértések, rögtönzött magyarázkodások.
Az MI-vel való kommunikáció e tekintetben egészen más. Elég csak arra gondolni, amikor a ChatGPT-től vagy a Geminitől kérdezünk valamit: egy ilyen beszélgetés során a legritkább esetben fordul elő, hogy valaki elveszíti a türelmét. Mindez abból ered, hogy ezek az eszközök teljesen más logikát követnek, mint az emberek. Úgy tervezték őket, hogy gyorsan válaszoljanak, közben a végsőkig maradjanak nyugodtak és udvariasak, ami alapjaiban formálja a kommunikációs élményt velük.
Ponce a téma szakértőjeként rámutat: egyre több háztartásban jelentkezik egy elsőre talán különösnek ható jelenség. Sok gyerek (és egyébként felnőtt is) alkalmazkodik beszédben a virtuális asszisztensekhez, hogy az könnyebben megértse őket. Magyarán rövid, egyszerű mondatokban fogalmaznak, közvetlen utasításokat adva: „játszd le a kedvencem mesém”; „nyisd meg a YouTube-ot”; „mondj egy viccet”. Ez a fajta instrumentális nyelvhasználat kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a beszélő azonnal megkapja a mesterséges intelligenciától, amit szeretne. És még ha nem is feltétlenül jelenti azt, hogy a gyermek emiatt durvábban vagy kevésbé empatikusan kommunikál, arra kihatással lehet, hogy milyen várakozásokkal kezd bele egy beszélgetésbe általában.
Az emberi interakciók ugyanis jellemzően lassúak és sokszor zavarosak. Ennél fogva sok türelmet, figyelmet és egyeztetést igényelnek. Ezzel szemben a chatbotok arra törekszenek, hogy a lehető leggyorsabb, legegyértelműbb választ adják a kérdésekre, olyan érzetet keltve, mintha jobban megértenék a felhasználót. Mintha empatikusak lennének, holott nyilvánvalóan nincsenek érzelmeik.
E ponton merül fel egy aprónak tűnő, de annál lényegesebb kérdés: megtanítsuk-e gyermekeinket arra, hogy az MI-vel beszélgetve is használják "kérem" és "köszönöm" kifejezéseket? Itt nem csupán arról van szó, hogy szükséges-e kedvesnek lennünk egy géppel. Sokkal inkább azon érdemes elgondolkodni, hogy vajon milyen kommunikációs szokásokat alakítanak ki a gyerekek akkor, amikor nap mint nap olyan eszközökkel beszélnek, amelyek mindig feltétel nélkül engedelmeskednek nekik. Illetve hogy milyen kép fog bennük kialakulni arról, hogy mit is jelent beszélgetni ebben a környezetben.
Miben jó az MI?
Az alighanem sok szülőben megfogalmazódó aggodalmak mellett Ponce szerint nem szabad szem elől téveszteni a lehetőségeket sem, amelyeket az MI-rendszerek kínálnak. Sok gyermek számára felszabadító lehet például, ha anélkül tehetnek fel kérdéseket, hogy tartaniuk kellene attól, hogy esetleg butaságot kérdeznek. Ráadásul a chatbotok szükség esetén többször is megismétlik a választ, a magyarázatot a gyermek nyelvezetéhez igazítva, egyszersmind segítve őt új nyelvi készségek és fogalmak elsajátításában. Összességében tehát ezek az eszközök biztonságos teret hoznak létre a próbálkozáshoz és hibákhoz, nélkülözve azt a szociális nyomást, amely gyakran társul az emberi beszélgetésekhez.
Azt azonban érdemes leszögezni, hogy bármennyire is meggyőzőnek tűnhetnek a mai MI-rendszerek a válaszaikban, nem tudják úgy megérteni a világot, mint egy ember. Nincsenek személyes tapasztalataik, érzelmeik, szándékaik. Ennek ellenére ahogy sok felnőtt, úgy a kisgyerekek is hajlamosak emberi tulajdonságokat tulajdonítani annak, amivel kapcsolatba kerülnek. Ha valami képes beszélgetni, könnyen azt feltételezhetik, hogy valóban érti is, amiről beszél. Ezzel szemben az igazság az, hogy az emberi párbeszédben sok információ kimondatlan. Egy felnőtt képes felmérni például, hogy a gyermek kíváncsiságtól, félelemtől vagy egyszerűen figyelem iránti vágytól hajtva tesz fel egy kérdést. A beszéd e gyakorlatias rétege – a gesztusok, a hangszín, a tekintet és az érzelmek – éppúgy kulcsfontosságú a gyerekek fejlődésében. Egy gép ezt nem tudja visszaadni, mert csak választ ad, de nem érzékeli ezeket a finom, emberi árnyalatokat.
Kapcsolódó cikk
Az emberek nem gépek
„Amikor a gyerekek olyan nyelvi környezetben nőnek fel, ahol a kommunikáció gyors válaszokból áll, és minden kérésük azonnal teljesül, az alapjaiban formálja a szokásaikat, elvárásaikat és a másokkal való kapcsolattartásuk módját. Ez oda vezethet, hogy mindig egyértelmű, gyors és könnyen megszerezhető válaszokat várnak, mintha minden beszélgetést azonnal, helyben meg kellene oldani. A kisgyermekekkel élő felnőtteknek éppen ezért kulcsfontosságú szerepük van abban, hogy vezessék ezen eszközök használatát mind otthon, mind az iskolában. Ők azok, akik ismerik az MI korlátait, illetve akik képesek egészséges módon beépíteni ezeket a beszélgetéseket a tanulás folyamatába” – hangsúlyozza a spanyol kutató.
Mindent egybevetve tehát önmagában még nem káros egy gyermek beszédtanulására, ha feltesz egy kérdést a mesterséges intelligenciának. Fontos azonban, hogy a szülők, tanárok segítsék őt abban, hogy történjen egy ilyen beszélgetés, és hogy megértse: a gép, amely válaszol neki, nem egy élő személy. „Meg kell mutatnunk a gyerekeknek, mi különbözteti meg az embert a gépektől, hogyan érdemes kapcsolatba lépni, illetve milyen helyzetekben helyénvaló használni azokat. Támogatnunk kell a kicsiket ezekben a mindennapi interakciókban, meg kell beszélnünk velük, ami történik, és segítenünk kell megérteni a mesterséges intelligencia korlátait. A mesterséges intelligencia hasznos segítség lehet, de semmilyen körülmények között nem helyettesíti az emberek közötti kommunikációt. A technológia gyors fejlődése ellenére az emberi kapcsolat továbbra is központi szerepet játszik abban, ahogyan a világban létezünk” – húzza alá Clara Macarena Ponce Romero.
