Meghalt Vekerdy Tamás

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás, az egyik leghíresebb magyar gyermekpszichológus. A gyermekneveléssel és oktatással kapcsolatos nézetei a hazai alternatív pedagógia alapvetéseivé váltak. Sokszor hangsúlyozta: nem a kitűnő tanulókból lesznek a sikeres emberek.

Szerda hajnalban elhunyt Vekerdy Tamás író, az egyik legismertebb és legnagyobb hatású magyar gyermekpszichológus. Alternatív pedagógiában és gyermeknevelésben évtizedek óta a legkomolyabb szaktekintélyek között tartották számon, számtalan könyvet írt és országszerte rengeteg előadást tartott ezekben a témákban.

Véletlenül lett pszichológus

Vekerdy Budapesten született 1935. szeptember 21-én, és kezdetben egyáltalán nem erre a pályára készült. Az Indexen közzétett önéletrajza szerint édesapja nyomására kezdetben jogi tanulmányokat folytatott, majd a Nemzeti Színházban statisztaként, illetve házitanítóként is dolgozott. Kézbesítőnek is jelentkezett egy laphoz, de tudósítónak vették fel azzal a feltétellel, hogy végezze el a pszichológia szakot, amit az ELTE-n.

Vekerdy Tamás az egyik leghíresebb magyar gyermekpszichológus volt. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Vekerdy Tamás az egyik leghíresebb magyar gyermekpszichológus volt. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A gyermekneveléssel kapcsolatos nézetei szöges ellentétben álltak a frontális osztálymunkán és teljesítményorientáción alapuló, becsontosodott hazai oktatási rendszerrel. Többször is hangsúlyozta , hogy nem a kitűnő tanulókból lesznek felnőttként sikeres emberek, hanem azokból, akik gyermekkorukat nagy lelki és testi biztonságban töltötték. Bírálta a magyar oktatási rendszert, amely szerinte a matematikai készségre és a lexikális tudásra épít ahelyett, hogy a gyermek kreativitását pallérozná. Ugyanilyen fontosnak tartotta azt is, hogy a felnőttek jól érezzék magukat a szülői szerepkörben, és ne görcsöljenek rá túlságosan az ezzel járó feladatokra.

A gyermekek tanulásához az egyik legfontosabb eszköznek a mesét tartotta, pontosabban a hallott, nem pedig a látott mesét, amit a saját képzeletével egészíthet ki. Úgy vélte, ez segíti a gyermek egészséges fejlődését, kevésbé lesz szorongó és agresszív.

1983-tól dolgozott az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársaként, később tudományos tanácsadója és szeniora is volt. Idős korában is rendkívül aktív volt, Facebook oldala szerint december közepéig fél tucat előadása volt meghirdetve az ország minden pontján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!