Még egy dolog, amire kevesebbet tudnak költeni a magyarok

A válság miatt jelentősen csökkent az internetes kereskedők forgalma egy friss hazai felmérés szerint.

A megugró infláció, a rezsiköltségek emelkedése és a fogyasztók körében tapasztalható bizonytalanság hamar éreztette a hatását az online kiskereskedelmi forgalomban is: szeptemberben az e-kereskedelmi cégek 49 százaléka tapasztalt visszaesést a forgalmában, 33 százalékuknál ennek a mértéke elérte a 30 százalékot – írja a vg.hu az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál felmérésének eredményeire hivatkozva. A kutatásba közel száz internetes üzletet vontak be.

online vásárlás, felmérés
A válság miatt jelentősen csökkent az internetes kereskedők forgalma. Fotó: Getty Images

A válaszadók 41 százaléka a visszaesés fő okaként a vásárlóerő csökkenését – a magas infláció, illetve a rezsikiadások növekedése miatti kényszerű spórolást – jelölte meg, 20 százalékuk pedig az általános piaci bizonytalanságot emelte ki, ami a vásárlókat kivárásra, a jövőre irányuló takarékoskodásra készteti. Megjegyzendő továbbá, hogy az online kereskedők 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy áruhiányt vagy egyéb fennakadást tapasztal az ellátási láncban. Minden ötödik e-kereskedelmi cég ráadásul jelentős mértékű fennakadásokról számolt be, több olyan termék van, amelyet jelenleg nem lehet, vagy jóval nehezebb beszerezni, mint korábban.

Az ünnepi szezon is más lesz

A válság a karácsonyi szezon alakulását is átírhatja. Bár a legnagyobb webáruházak nem térhetnek ki előle, a felmérésben részt vevők 62 százaléka mondta azt, hogy az idén nem készül külön akciókkal a karácsonyi bevásárlóidőszakot bevezető Black Friday idejére. Az idei karácsonyi szezon legnagyobb kihívása egyébként az online kereskedők szerint az alacsony fogyasztói kereslet lesz: 87 százalékuk érzi ezt problémának.

Arra a kérdésre, hogy az adott webáruház idei árbevétele hogyan alakul az előző évihez képest, mindössze a cégek 27 százaléka jelzett 20 százalék feletti növekedést. Az infláció jelenlegi mértékét tekintve ez azt jelenti, hogy az online kereskedők közel háromnegyede arra számít, hogy a forgalma reálértéken elmarad a tavalyitól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!