Koronavírus: nem maradnak el a diplomaosztók

Megrendezhetik az egyetemek a diplomaátadókat, így várhatóan mintegy 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti meg méltó módon felsőfokú tanulmányainak lezárását - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.

A koronavírus-járvány visszahúzódása miatt ismét meg lehet tartani diplomaosztókat. A bejelentés nagyjából 50 ezer végzős egyetemistát érint. Fontos azonban, hogy a rendezvények szervezőinek ebben az esetben is be kell tartaniuk és tartatniuk az aktuálisan hatályos járványügyi intézkedéseket.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Nem maradnak el idén a diplomaosztók. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Nehéz időszakon vagyunk túl

Az elmúlt időszak megterhelő volt a fiataloknak is, hiszen az új típusú koronavírus okozta helyzet miatt főként digitálisan zajlott az oktatás. A hatékony védekezés érdekében mindenki kevesebbet találkozhatott barátaival, valamint a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek is korlátozottak voltak - mutatott rá Schanda Tamás. Ma viszont már a magyar emberek több mint fele védett - jegyezte meg.

Jöhet a szabad nyár

Koronavírus: a szomszédban már a 12-15 éveseket is oltják - kattintson!

A magas szintű átoltottságnak köszönhetően Magyarországon már megkezdődhetett a veszélyhelyzeti intézkedések fokozatos feloldása. Kinyithattak egyebek mellett az éttermek, az uszodák és a szórakozóhelyek, de már a nagyobb rendezvények is megtarthatóak - természetesen a járványügyi előírások szerint. Az államtitkár ugyanakkor arra kérte a fiatalokat, hogy ha még nem tették volna, oltassák be magukat a koronavírus ellen, úgy ugyanis teljesen felszabadultan vakációzhatnak majd idén nyáron.

Nem kell védettségi igazolvány a balatoni csobbanáshoz - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!