Képzeletbeli barátok: kell-e aggódnunk szülőként?

„Leszel a barátom?” – ezt a kérdést a gyerekek sokszor 3 perc játék után felteszik a játszótéren, vadidegen gyerekeknek, de akár felnőtteknek is. De vajon hogyan taníthatjuk meg igazán jól a barátság fogalmát a gyerekeknek, és kell-e aggódnunk az esetleges képzeletbeli barátok megjelenése miatt? Mutatjuk a szakértő véleményét.

„Fontos megérteni, hogy a barátság fogalma és dinamikája a gyerekek számára folyamatos fejlődésben van, hiszen a gyerekek gyakran a közös játék és az együtt töltött idő alapján határozzák meg a barátságot. Nem véletlen, hogy egy hétéves gyerek akár egyik napról a másikra barátjának vagy ellenségének érezhet egy osztálytársat attól függően, hogy aznap éppen mi történt kettőjük között” – magyarázta Pollák Éva, a Mindwell Pszichológiai Központ szakmai vezetője.

szőke kislány esernyővel
A képzeletbeli barátok kialakulása általában természetes része a gyermeki fejlődésnek. Fotó: Getty Images

Mit tanítsunk a gyereknek a barátságról?

A szakember szerint a szülőknek az a feladatuk, hogy segítsenek a gyerekeknek megérteni a barátság mélységét és jelentőségét. Fontos beszélni arról, hogy minden ember más, és különböző típusú kapcsolatokat is ápolhat, illetve nem minden ismerősünk lesz feltétlenül a barátunk. Segítséget kell nyújtaniuk tovább a gyerekeknek abban, hogy megtanulják felismerni a jó barátság jeleit, például egymás támogatását és megértését, illetve a kölcsönös bizalmat.

Egy igazán jó kapcsolat egyik leglényegesebb összetevője a kölcsönös bizalom. Azonban amilyen nehéz elnyerni valaki bizalmát, legalább olyan könnyű eljátszani azt. Mutatjuk, miért fontos a bizalom, és hogyan építsük ki.

Van, aki nehezen barátkozik

Ha gyermekünk nehezen szerez barátokat, akkor a pszichológus szerint érdemes felfedezni ennek okait. Nehezítheti a barátkozást a szociális készségek hiánya, a szorongás és a kommunikációs nehézség is. Persze az is előfordulhat, hogy a háttérben az húzódik meg, hogy magának a szülőnek megy nehezen a kapcsolódás.

Érdemes türelmesen támogatnunk a gyerekünket, és lehetőséget teremteni számára a szociális készségek gyakorlására. Fontos, hogy megerősítsük az önbizalmukat és az önbecsülésüket, valamint biztosítsuk őket arról, hogy a barátságok kialakítása időbe telik, és ha igyekszünk, előbb-utóbb mind megtaláljuk azokat a kapcsolódásokat, amelyekben a legjobban érezzük magunkat. „Vannak persze egészen különleges kapcsolódások is, például amikor a gyermekünk fantáziájában hosszabb ideig megjelenik egy képzeletbeli barát” – mutatott rá Pollák Éva.

A képzeletbeli barátok kialakulása általában természetes része a gyermeki fejlődésnek, és nem feltétlenül kell aggodalmat keltenie a szülőkben. A képzeletbeli barátok gyakran segítenek a gyermeknek abban, hogy megértsék a körülöttük lévő világot, feldolgozzák azt a sok mindent, ami körülöttük és bennük zajlik. Fontos, hogy a szülők elfogadóak és támogatóak legyenek ebben a folyamatban, és ne akarják elnyomni a gyermek képzeletét. Azonban, ha a képzeletbeli barátok említése már zavaró mértékűvé válik, vagy ha a gyermek túlságosan támaszkodik rájuk a valóságos kapcsolatok helyett, érdemes lehet megvizsgálni az okokat, és szükség esetén segítséget kérni egy szakembertől” – fogalmazott a szakember.

A barátok elvesztése sem könnyű

A gyerekkori barátságok persze meg is szakadhatnak, hiszen a gyerekek néha elköltöznek, valamint iskolát és hobbit váltanak. Egy-egy fontos, a mindennapjaikban eddig folyamatosan jelen levő barát elvesztése még a felnőttnek sem könnyű, egy gyermeknek pedig különösen nehéz lehet. A Mindwell pszichológusa szerint nagyon fontos, hogy ilyenkor lehetőséget adjunk a gyerekeknek arra, hogy elmondják milyen érzések kavarognak bennük. Segítsük nekik abban, hogy megértsék, a barátságok változnak és alakulnak az élet során – ám mindezt anélkül tegyük, hogy az érzéseiket félresöpörnénk vagy lekicsinyelnénk.

Az is a felnőttek feladata, hogy bátorítsák a gyerekeket arra, hogy nyitottak legyenek az új barátságokra és élményekre. Ha egy gyereknek nehézségei vannak az alkalmazkodással vagy a barátságok kialakításával, érdemes lehet szakembertől segítséget kérni a helyzet megértéséhez és kezeléséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!