Az elhanyagolt gyerekkel ez történik

Egy friss kutatás eredményei szerint az agy növekedését is jelentősen befolyásolhatja, ha valaki rossz körülmények között, elhanyagolva nő fel.

Az már egy ideje nem titok, milyen borzasztó körülmények uralkodtak a romániai árvaházakban a Ceausescu-diktatúra idején - a gyerekek éheztek, koszosak és betegek voltak, nem kaptak játékokat, néhányukat még oda is láncolták az ágyukhoz. Arra azonban csak most világítottak rá londoni kutatók , hogy az ott átélt nélkülözés és elhanyagoltság következtében az árvák agya sem fejlődhetett megfelelően.

gyerek, rossz gyerekkor, rossz körülmények, árva, árvaház, agyi fejlődés,
A rossz sors erőteljes hatással van az emberi agy fejlődésére. Fotó: iStock

Megdöbbentő a különbség

A kutatásba 67 egykori romániai árvát vontak be, akiket brit családok fogadtak örökbe. Ezen fiatalok agyát hasonlították össze 21 olyan árváéval, akik nem szenvedtek el semmiféle nélkülözést, elhanyagolást gyerekként. Az eredmény a tudósok szerint megdöbbentő: az egykori romániai árvaházakból érkezettek agya átlagosan 8,6 százalékkal volt kisebb a jó körülmények között élt társaikénál.

Mennyire meghatározó a rossz gyermekkor? A válaszért kattintson ide!

A gyerekek egyébként két héttől négy évig terjedő időszakot töltöttek a romániai árvaházakban. A tudósok azt látták, hogy minél több ideig voltak ott, annál jelentősebb volt a visszamaradás az agyuk méretét tekintve.

Visszafordíthatatlan hatások

A két csoport tagjainál ráadásul fontos strukturális különbségeket is találtak három agyterületen. Ezek a területek a szervezést, a motivációt, valamint az információfeldolgozást és a memóriát érintik. A tudósok azt remélik, eredményeik segíthetnek megindokolni az alacsonyabb IQ és az ADHD magas arányú előfordulását ezeknél a fiataloknál.

Bár a tanulmány arra nem ad magyarázatot, hogy a gyerekkori elhanyagoltság pontosan hogyan fejti ki ezt a hatást az agyra, de azt kiemelték, hogy ez az első olyan tanulmány, amely hangsúlyozza a korai környezet és rossz sors erőteljes hatását az emberi agy fejlődésére. Ezek a hatások ráadásul még most, 30 évvel a diktatúra bukása után is érződnek a fiataloknál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!