Hizlal a házasság

Minél boldogabb a fiatal pár, tagjai annál jelentősebb túlsúllyal gyarapodnak - derül ki egy friss kutatásból, amely 169 újdonsült házaspár bevonásával készült.

A résztvevőknek négy éven át rendszeresen osztályozniuk kellett egy skálán, mennyire elégedettek a kapcsolatukkal, miközben mérték a magasságukat és a testsúlyukat. Az eredmények alapján minden "boldogság-egység" félévenként egytizednyi testtömegindex-növekedést eredményezett, ami egy 162,5 centiméter magas és 54 kilogrammos nő esetén 0,45 kilónyi gyarapodást jelent.

A kutatók feltételezik, hogy a boldog párkapcsolatban élők kevésbé aggódnak az alakjuk miatt, mert nem éreznek motivációt a másoknak való tetszésre. "Általánosságban kijelenthető, hogy minél kiegyensúlyozottabb házasságban él valaki, annál kisebb valószínűséggel akar kilépni belőle és annál jobban növekszik a súlya. Ezzel szemben a kevésbé boldog párok kevesebbet híznak" - mondta Dr. Andrea Meltzer, a dallasi Déli Metodista Egyetem kutatója.

A vizsgált párok közül azok, akik együtt maradtak a megfigyelt időszakban, egyértelműen híztak, míg a válás fogyással járt. "Eredményeink szerint a testsúly inkább megjelenéssel, mintsem egészséggel kapcsolatos tényezőt jelent a párok számára" - tette hozzá Meltzer.

A című szakfolyóiratban megjelent tanulmány alapján a fiatal párokat érdemes volna felvilágosítani a túlsúly egészségügyi kockázatairól. "Ennek tudatában a boldog friss házasok elkerülhetnék az egészségtelen hízást" - véli a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!