Hátráltathatja a teherbe esést a fű

Közel felére csökkentheti a sikeres teherbe esés esélyét a marihuánafogyasztás - derült ki egy friss amerikai tanulmányból.

A világ egyre több országában engedélyezik a kannabisz orvosi, sőt, helyenként rekreációs célú felhasználását is - részletek itt.

A kannabiszt fogyasztó nők 40 százalékkal kevesebb eséllyel esnek teherbe, mint a tudatmódosító növényből készült szerrel nem élő társaik - számolt be róla a livescience.com portál . Az összefüggésre az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) kutatói figyeltek fel, akik több mint 1200, 18 és 40 év közötti nő teherbe esési esélyeit vizsgálták hat hónapig, figyelembe véve a termékenység szempontjából fontos egyéb tényezőket (mint például az életkort, a testsúlyt és az alkoholfogyasztási szokásokat) is. A Human Reproduction című folyóiratban közölt tanulmány eredményei rávilágítottak arra, hogy potenciálisan káros összefüggés lehet a kannabiszfogyasztás és a fogantatás között. Emellett a szakértők azt is megfigyelték, hogy a marihuána hatással volt a reproduktív működéshez szükséges LH és FSH hormonok termelődésére is.

kannabisz marihuána teherbeesés várandósság gyermekvállalás
A marihuánafogyasztás jelentősen csökkenti a fogantatás esélyeit. Fotó: Getty Images

A vizsgálat kezdetén a gyerekvállalás előtt álló alanyoknak nyilatkozniuk kellett arról, hogy az elmúlt 12 hónapban fogyasztottak-e marihuánát vagy hasist, valamint vizeletmintát is vettek tőlük a vizsgálat kezdetén és végén. A résztvevők 5 százalékának lett pozitív a vizeletvizsgálata, azaz összesen 62 nő élt marihuánával - fél év múlva közülük 42 százalék esett teherbe, míg a marihuánát nem fogyasztók 66 százaléka lett várandós. A vetélések és a marihuánafogyasztás között ugyanakkor nem találtak összefüggést. A szerzők megjegyezték, hogy a marihuánafogyasztó nők alacsony száma miatt nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a kannabisz közvetlenül terméketlenséget okozna, ezzel kapcsolatban további vizsgálatok szükségesek. Az viszont látszik, hogy a szer képes csökkenteni a sikeres fogantatás esélyeit. A szakértők a kábítószer növekvő legalizálására való tekintettel szorgalmazzák a marihuána termékenységre gyakorolt hatásainak további vizsgálatát.

Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kollégiuma azt javasolja, hogy a gyermekvállalást tervező nők, valamint a már várandósok minél hamarabb hagyják abba a marihuánafogyasztást, a szer ugyanis nemcsak a fogantatásra van rossz hatással, de a magzat agyfejlődését is hátráltathatja. A cikk emellett emlékeztetett arra is, hogy korábbi állatokon végzett kísérletek kimutatták: a marihuána megváltoztathatja a méh nyálkahártyáját, ezzel csökkenti az embrió beágyazódásának esélyeit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra