Németországban 2013-ban mintegy 700 ezer gyermek született, ebből az anyák 19 százalékán jelentkeznek a szülés utáni depresszió tünetei, hét százalékuknál pedig a betegség súlyossá is vált. A lefolyás mindenkinél más, van, aki észre sem vesz semmit, van, akinél enyhe lefolyású, és sajnos van, akinél sokkal komolyabb.
A témában könyvet író Ulrike Schimpf a saját példáján keresztül írja le a betegséget, hiszen második fia születése után ő is megtapasztalta, milyen ez a betegség. Elmeséli, hogy álmatlanságban szenvedett, gyakran heves szívdobogás, vagy pánikrohamok jöttek rá, indokolatlan félelmei voltak, izzadt - és ezek ráadásul csak a legjellemezőbbek voltak.
Schrimpf szerint az a legkülönösebb az egészben, hogy semmilyen jele nem volt korábban annak, hogy esetleg depressziós lehet. Kiegyensúlyozott életet élt, párkapcsolata és munkája rendben volt, így ő maga sem tudta volna soha elképzelni magáról. Sok nőt váratlanul is érnek a jelek, és gyakran hónapok telnek el, mire orvoshoz fordulnak.
"Sok csüggedt nő magába folytja az érzéseit, azt mondogatja, hogy csak össze kell szednie magát, vagy újra nekifutnia - mondja Claudia Reiner-Lawugger, a bécsi pszichiátriai ambulancia vezetője. - Pedig a folyamat lerövidítése érdekében fel kell keresni a szülésznőt, szakembereket vagy ezzel foglalkozó intézeteket."
Már csak azért is, mert a gyógyulás esélyei jók. "Általában már három-négy héttel a kezelés megkezdése után óriási az előrelépés" - teszi hozzá Reiner-Lawugger, aki naponta találkozik ilyen betegekkel, és segít a gyógyulásukban: antidepresszánsokat ír fel nekik, segít újraszervezni az életüket, vagy személyes és csoportos terápiával próbál rajtuk segíteni.
A szülés utáni depresszió nem válogat, bárkinél előjöhet, de azok különösen veszélyeztetettek, akik hátrányos körülmények között élnek, vagy valamilyen fizikai erőszaknak estek áldozatul, esetleg a szülés előtt is szenvedtek már valamilyen mentális betegségben.
Kialakulásában a társadalmi átalakulások is fontos szerepet játszanak, hiszen régen, amikor generációk éltek egy fedél alatt egy-egy családi házban, könnyebb volt a fiatal anyák helyzete is, hiszen állandóan volt segítségük, és többen is tudtak jó tanáccsal szolgálni. Ma már leginkább csak könyvekből lehet megszerezni a kellő tapasztalatot, a szoptatástól egészen a fürdetésig, ez pedig sok anyának csüggedésre ad okot.
Ráadásul az emberi környezet sincsen jó hatással arra, aki depresszióban szenved - erre Schrimpf azt a példát hozza, hogy hányszor megkapta, hogy márpedig ő akarta a gyereket, nevelje is fel. "Persze, hogy én akartam, nagyon is, hiszen ez az ember életében a lehető legnagyobb boldogság. Mégis szörnyű helyzetként éltem meg, és ezt másnak nehéz megérteni."
Ez a betegség azért is alattomos, mert a bűntudat, hogy az anya nem szereti eléggé a gyerekét, csak súlyosbítja a helyzetet. Egy rákos betegnek sem lehet azt mondani, hogy "ne is foglalkozz vele, menj ki a jó levegőre, és gondolj valami szépre!" A betegséget megfelelően kell kezelni, és le lehet győzni, nem is olyan nehezen.
