Elhalasszuk-e a gyerekvállalást a koronavírus miatt?

Késleltessék-e a párok a gyerekvállalást a vírus miatt? Biztonságos-e a szoptatás? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kereste a választ egy friss tanulmány.

Egy, a JAMA című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint a koronavírus nem jár jelentősebb veszélyekkel a kismamákra és az újszülettekre nézve. Bár az orvosok egy része aggódik, a WebMD-n is közzétett tanulmány szerzői szerint szükségtelen például a vírushelyzet miatt későbbre halasztani a családalapítást.

Koronavírus-járvány: ennyi gyermek születik Az UNICEF becslése szerint 116 millió kisbaba jön világra a COVID-19 világjárvánnyá nyilvánításának napját, vagyis március 11-ét követő 40 hétben. Kattintson a részletekért!

"Korlátozott mennyiségű adat elemzése után arra jutottunk, hogy nincs olyan kényszerítő ok, ami miatt azt kellene tanácsolni a nőknek, hogy várjanak még a gyerekvállalással" - mondták a tanulmányt jegyző amerikai kutatók. Ami pedig a kismamákat illeti, őket főleg arra intik, hogy fokozottan ügyeljenek a higiéniára, valamint a társadalmi távolságtartásra.

Biztonságos-e a szoptatás?

Azoknál az újszülötteknél, akiken elvégezték a koronavírus-tesztet, az eredmény a legtöbb esetben negatív lett. Azt egyelőre még vizsgálják, hogy ahol mégis pozitív volt a teszt, ott az érintett a szülés előtt, közben vagy azt követően fertőződött meg.

A koronavírus nem jár jelentősebb veszélyekkel a kismamákra és a magzatokra. Fotó: Getty Images
A koronavírus nem jár jelentősebb veszélyekkel a kismamákra és a magzatokra. Fotó: Getty Images

A kutatók az anyatejjel kapcsolatban is végeztek vizsgálatokat, és arra jutottak, hogy amennyiben lehetséges, az anyák szoptassanak - függetlenül attól, hogy koronavírus-fertőzöttek-e vagy sem. Az anyatejnek ugyanis számos egészségügyi előnye van a csecsemőre nézve, ami nagyon fontos többek közt az immunrendszer erősítése végett - már az első napoktól kezdve.

A tudósok még annyit árultak el, hogy folytatják majd az adatok és eredmények közlését. Emellett kiemelték, hogy a koronavírus kapcsán rendelkezésre álló információk folyamatosan változnak, így a későbbiekben elképzelhető, hogy más ajánlások vonatkoznak majd a kismamákra.

Az olaszok több mint fele kikészült a karanténban, a megkérdezettek több mint 5 százalékánál súlyos depresszós zavar alakult ki - erről bővebben az nlc.hu cikkében olvashatunk!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.