"Csodálatos érzés volt a pulzáló pont az ultrahangon"

Sok pár küzd azzal, hogy nem, vagy nem akkor érkezik a baba, amikor szeretnék, tervezik, várják. Cikksorozatunk második részében Dóri történetét ismerhetjük meg.

Sorozatunk első részében Krisztina történetét ismerhettük meg , másfél év próbálkozás után végül meddőségi szakemberhez fordultak. A mostani történetünk főszereplőjénél, Dórinál más volt a helyzet, nála hamar kiderült, hogy orvosi segítségre van szükség, és hogy a baba valószínűleg nem természetes úton fogan majd meg.

"Már kamaszkoromban is sok probléma volt a menstruációmmal, évente 4-5-ször jött csak meg, így fel voltam rá készülve, hogy ha egyszer majd babát szeretnék, akkor nem lesz sima ügy" - meséli Dóri, aki 28 évesen döntött úgy férjével, hogy gyereket szeretnének. Az első sokk akkor érte, amikor 17 évesen a nőgyógyász egy vérvétel után azt mondta neki, hogy nincs peteérése, de akkor úgy döntött, nem megy ezzel kapcsolatban további kivizsgálásokra. Hormontartalmú gyógyszereket kapott, hogy a ciklusát szabályozzák, de néhány évvel később inkább természetgyógyászhoz fordult, akivel sikerült havi szinten beállítani a menstruációt . Amikor azonban teherbe szeretett volna esni, a rendszeres menstruáció ellenére sem sikerült.

A peteérési kalkulátorral pontosan meghatározható az ovuláció időpontja, vagyis a fogamzásra legalkalmasabb nap. Nézze meg, mely napokon fogamzóképes, illetve az esetleges terhességet mikor lehetséges kimutatni, kattintson! A kamaszkori menstruációs zavarokkal küzdő Dórinál tehát hamar kiderült, hogy orvosi segítségre van szükség. Első körben a hormonszintet nézték meg és ebből egyértelműen megállapították, hogy a megfelelő peteéréshez gyógyszeres kezelésre van szükség. "Jártam kineziológushoz is, ami mentálisan jót tett persze, lelkileg kiegyensúlyozott, de emellett nagyon fontos volt nekem az orvosi segítség" - meséli azzal kapcsolatban, hogy bár egyértelmű volt, hogy szakemberhez fordul, mégis igyekezett más eszközökkel is segíteni magának.

Sok pár küzd azzal, hogy nem, vagy nem akkor érkezik a baba, amikor szeretnék

"Nehéz időszak volt, mert mindenkinek volt egy újabb és újabb ötlete, hogy mit kellene csinálnom, mindenki hallott valami új módszerről vagy gyógyszerről, a legjobb szándékkal mondták, de ez nagyon kimerítő volt" - mondja, hozzátéve, egy idő után eljutott arra a pontra, hogy döntenie, választania kell, nem próbálhat ki mindent. "Végül az orvosi kezelés mellett tettem le a voksom, ebben tudtam hinni, számomra ez volt a legmegnyugtatóbb".

"Rábíztam magam arra az emberre, akihez jártam és bíztam benne, hogy segíteni fog. Persze kimerítő volt a folyamatos belelkesedés és elkeseredés, hogy időről-időre elhiszed, na majd most összejön" - mondja arról a háromnegyed évről, amikor a kezelések, vagyis a hormongyógyszerek szedése, folytak ugyan, de eredménytelenül. Ezt követően egy petevezeték átfújásra küldte az orvosa, majd a gyógyszeres kezelésről áttértek az injekciós hormonkezelésre .

"Ez egy időre túlstimulálta a szervezetemet és ciszta lett a petefészkemben, de azt mondták, ne ijedjek meg, ez felszívódik majd, és így is történt." Végül a második injekciós kezelés hozta meg a sikert, közel egy évvel a petevezeték átfújását követően megfogant Dóri kisfia.

"Nem tudom elmondani, milyen csodálatos érzés volt 2 év próbálkozás után meglátni azt a kis pulzáló pontot az ultrahangon . 7 hetes volt akkor, most 5 éves" - meséli ma is elérzékenyülve azokról a pillanatokról, amikor bebizonyosodott, hogy babát várnak. Mint hozzátette: ez az időszak és ezek az eszközök sok mindent programozottá tesznek, megvan a pontos ideje annak, mikor lehetnek együtt, és ez persze elveszi annak a dolognak a spontaneitását, ami egy férfi és nő számára is fontos és intim pillanat. Ugyanakkor annak érdekében, hogy kisbabájuk legyen, mindketten vállalták ezt és a hullámvölgyek ellenére sem érezték áldozatnak.

Sorozatunk korábbi része:

"Mindenki azt kérdezgette, mikor jön a gyerek?"

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.