Csak az anyáknak vannak ilyen szuperképességeik

Anyák napja közeledtével legfőbb ideje ezeket összegezni.

A kapcsolat a szülő és a gyermeke között mélyebb, mint gondoltuk volna. A kutatások ugyanis feltárták, hogy az anyák agyában megtalálhatók a magzatból származó sejtek. Kattintson a részletekért.

Terveznek-szerveznek, miközben levest főznek, játszanak, gyereket vigasztalnak, telefonálnak, és ezeken kívül még vagy egy tucatnyi feladatot tartanak kézben. Számukra a koronavírus-járvánnyal járó változások is csak egy újabb olyan helyzetet jelentenek, amit megoldanak - méghozzá nem is akárhogy. Ilyenek az anyukák - szerintünk nem túlzás azt állítani, hogy szinte már szuperképességek birtokosai. Lássunk ezek közül most néhányat, a Thriveglobal.com összeállítása nyomán.

Gyógyítás, szupererő, röntgenlátás

Ki más tudná, milyen bajon, fájdalmon milyen orvosság segít, és ki tudná gyorsabban megvigasztalni a gyerekeket - legyenek bármilyen korúak -, mint egy édesanya? Az élet egyik nagy rejtélye, hogy erre mégis hogyan képesek.

anyák, anyák napja, szuperanyák, család, gyerekek
Magyarországon mindig május első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját. Fotó: Getty Images

Az is tény, hogy az anyukák nagyon erősek és ügyesek: a családból senki más nem tudná egyik karján a kisbabáját vinni, a másikkal pedig a bevásárlószatyrot, a pénztárcáját, a kicsi játékmotorját és egyéb holmijait. A röntgenlátás mint lehetséges szuperképesség is számos anyukára jellemző: gondoljunk csak bele, hányszor szólnak át a másik szobából csemetéikre, amikor azok leckeírás helyett mást kezdenek el csinálni. Vajon ezt hogyan képesek észrevenni, "meglátni"?!

Mindenre figyel, mindent tud

Az anyák többsége mintha százfelé tudna egyszerre figyelni. Náluk nem az a ritka, ha több dolgot csinálnak egyszerre, hanem az, ha csak egyetlenegyet. A vészhelyzetekre pedig egy pillanat alatt reagálnak, a legkisebbeket sokszor villámreflexekkel óvják meg a sérülésektől . És persze mindig mindenről tudják, hol van - ki máshoz is futna rendszeresen a család apraja-nagyja, ha valami eltűnt?! Ők is pontosan tudják, hogy nincs a lakásban elveszett holmi, csak akkor, ha már anya sem találja - olyan pedig nagyon ritkán történik.

Ami pedig a gyerekeikbe vetett bizalmat és az általuk adott sokadik illeti, nos, az anyák ebben is világbajnokok. Ők akkor is hisznek csemetéikben, ha már senki más a világon - képesek a semmiből bátorító szónoklattal előállni, és lelkesíteni gyerekeiket, legyenek azok bármilyen korúak. Az édesanyák saját szükségleteik elé helyezik a csemetéikét, és nem is kérdés, hogy sosem fogyhatnak ki a puszikból, ölelésekből, na meg a szeretetből. A lista anyák napja közeledtével tetszőlegesen átgondolható, bővíthető, osztható, de az is fontos, hogy ne csak ezen a napon legyünk hálásak a mi hétköznapi hőseinknek - az anyukáknak.

Forrás: ThriveGlobal

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!