Az iskolakezdés ennyibe is kerülhet

A családok 33 százaléka 15-25 ezer forint közötti összeget költ az iskolakezdésre gyermekenként, 27 százalék 10-15 ezer forintot, míg 21 százalék akár 25-40 ezer forintot is hajlandó erre a célra fordítani - derült ki a Vatera saját felhasználói körében végzett felméréséből.

Négy immunerősítő tipp iskolakezdésre - kattintson ide!

A válaszok alapján elmondható, hogy csak minden tizedik család hozza ki 10 ezer forint alatti összegből a kötelező iskolaszer-vásárlást, és ugyanennyien vannak azok is, akik több mint 40 ezer forintot áldoznak rá. Az arányok egybevágnak az online piactér két évvel ezelőtti hasonló kutatásának eredményével, tehát a szülők stabilan ugyanazt az összeget szánják az évkezdésre.

iskola, iskolakezdés, iskolaszer-vásárlás, költségek, családi kassza,
Hamarosan becsengetnek, de sokan az utolsó pillantra hagyják a vásárlást. Fotó: 123rf

Sokan vásárolnak online

A beszerzendő eszközök negyedét a családok interneten vásárolják meg. A legtöbben - a vásárlók 39 százaléka - uzsonnásdobozt és kulacsot vesz online. Ezt követi 37 százalékkal a mágnes- vagy parafatábla, majd 36 százalékkal a tornazsák és az iskolatáska. A válaszadók több mint fele - 56 százaléka - a nyár elejétől folyamatosan, vagy a szünidő közepén szerzi be a listán szereplő cikkeket, 44 százalék viszont az utolsó pillanatra hagyja a bevásárlást.

Új és használt

A Vaterán augusztus és november között átlagosan 22 százalékkal nő a beiskolázáshoz köthető termékek eladása az azt megelőző időszakhoz képest. A családok 76 százaléka inkább az új dolgokat keresi, a 2018-as eladási statisztikák alapján azonban 86 százalékuk használt termékeket is vásárol az iskolakezdési időszakban.

Iskolakezdés előtt egyre többen adják el feleslegessé vált holmijaikat. Míg 2017-ben a válaszadók negyede próbálta értékesíteni a már nem szükséges eszközöket, a friss kutatás szerint már a családok harmada tesz így. Két éve csak 70 százalékuk, idén már 78 százalékuk hirdet még használható iskolatáskát , de szívesen tesznek szert extra bevételre a tornaórához kapcsolódó felszerelések (57 százalék), illetve régi tolltartók (38 százalék) eladásából is - olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!