Agresszívebbek az elfenekelt gyerekek

Egy friss kutatás szerint a testi fenyítés nem segít a nehezen kezelhető csemeték féken tartásában.

Kiderült ugyanis, hogy azok a gyerekek, akiket ötéves korukban elfenekeltek, később nagyobb eséllyel lettek agresszívek , illetve hajlamosabbak voltak az általános iskolai szabályok áthágására. Az eredmények egybeesnek a korábbi vizsgálatok következtetéseivel - állapította meg Elizabeth Gershoff, a Texasi Egyetem neveléstudományi szakértője. "Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a fenekelés jót tesz a gyerekeknek. Agresszív problémamegoldást modellez. Azt sugallja, hogy megüthetünk másokat a saját akaratunk érvényesítésére. Amikor tehát a porontynak megtetszik valaki más játéka, ezt a módszert fogja alkalmazni, mert a szüleitől nem a szóbeli egyezkedést tanulta meg" - magyarázta Gershoff, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében.

Akiket  elfenekeltek, később nagyobb eséllyel lettek agresszívek

"A legtöbb gyereket legalább egyszer elfenekelik valami miatt" - tette hozzá Michael MacKenzie, a Kolumbia Egyetem szakértője, akinek csapata 20 egyesült államokbeli városban 1998 és 2000 között született csemetét vett górcső alá, összesen 1 900 főt. A kutatók kérdőív segítségével felmérték, hogy a kicsik 3 és 5 éves korukban átestek-e elfenekelésen, s ha igen, milyen gyakran.

Az anyák 57 százaléka, és az apák kétötöde vallotta be, hogy elfenekelte négyéves gyermekét. Ez 52 százalékra csökkent az anyáknál, illetve 33 százalékra az apáknál ötéves korra. Kiderült, hogy akiket ötéves korukban elfenekelt az anyjuk, agresszívebben viselkedtek - akár alkalomszerű, akár rendszeres fenyítésről volt szó. A heti kétszeri anya általi elfenekelés kétpontos emelkedést hozott a problémás viselkedést mérő 70 pontos skálán. A hároméves korban történt veréssel kapcsolatban azonban nem sikerült összefüggést megállapítani.

Ezen felül a szókincsteszteken is rosszabbul teljesítettek azok a porontyok, akiket apjuk ötéves korukban rendszeresen elfenekelt - olvasható a című szakfolyóirat hasábjain.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.