A világháború óta nem fogyott ennyire a lakosság

Az utolsó másfél évszázadban soha nem fogyott egyetlen év alatt annyival a magyar népesség békeidőben, mint 2021-ben.

Tavaly decemberben 7336 gyermek született, 1,8 százalékkal, 131-gyel több, mint 2020 decemberében. 16 106-an vesztették életüket, 6,1 százalékkal, 1048-cal kevesebben, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány második hullámának magas, 2020 decemberi bázisértéke - jegyezték meg, hozzátéve, hogy 2019 azonos időszakához képest viszont 44 százalékkal, 4896-tal többen haltak meg.

A népességfogyás itt lesz a legsúlyosabb Míg a fejlett világ vezető országainak lakossága drasztikusan csökken , egy új kutatás szerint az évszázad végére Nigéria lehet a második legnépesebb nemzet, Kínát pedig India is megelőzi majd.

Kilencven éve nem volt ekkora a halálozás mértéke

Tavaly 155 ezren haltak meg, ami 9,9 százalékkal, 13 998-cal meghaladta az egy évvel korábbit, és 20 százalékkal, 25 397-tel múlta felül - a koronavírus-járvány előtti utolsó év - 2019 értékét. Január-februárban 12, március-áprilisban 51, május-júliusban 9,2 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben 0,1, október-novemberben 5,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint 2020 azonos időszakában. A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020-ban mért 48 664-gyel szemben 62 ezer volt, ami 27 százalékos emelkedést jelent.

A születésszám emelkedése mellett is gyorsabb ütemben fogy a népesség. Fotó: Getty Images
A születésszám emelkedése mellett is gyorsabb ütemben fogy a népesség. Fotó: Getty Images

A Telex cikkéből kiderült: az utolsó másfél évszázadban soha nem fogyott egyetlen év alatt annyival a magyar népesség békeidőben, mint 2021-ben, és annyi halálozás sem volt kilencven éve, mint tavaly.

A születések száma viszont némileg nőtt a tavalyi évben: 93 000 gyermek jött világra, 0,7 százalékkal, 662 újszülöttel több, mint 2020-ban. A születések száma legutóbb 2016-ban volt ilyen magas. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február-márciusban 5,8, augusztus-decemberben 3,1 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.

Négy régió kivételével a legsúlyosabb járványügyi besorolásba került Európa egésze az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb , január 27-i adatai szerint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.