Európa a legrosszabb járványügyi besorolásba került

Négy régió kivételével a legsúlyosabb járványügyi besorolásba került Európa egésze.

Sötétvörösbe borult szinte az egész kontinens az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, január 27-i adatok alapján frissített térképén . A szín a legrosszabb járványügyi besorolást jelöli, ezekben a régiókban százezer főre több mint 500 fertőzöttet tartanak nyilván.

Egész Európában gyorsan terjed az omikron variáns

Európa legtöbb országában az omikron gyors terjedésével vett új lendületet a járvány, Magyarországon is az újonnan diagnosztizált fertőzések túlnyomó többségéért már ez a vírusvariáns a felelős. A napi fertőzésszám nemrég nálunk is átlépte a 20 ezret, amire eddig a pandémia kitörése óta nem volt példa.

Egész Európa a legszigorúbb járványügyi besorolásba került. Forrás: ECDC
Egész Európa a legszigorúbb járványügyi besorolásba került. Forrás: ECDC

A térképen csupán Lengyelország egy keleti és nyugati régiója kapott enyhébb besorolást, valamint két román megyében volt lakosságarányosan alacsonyabb (százezer főre vetítve 200 és 499 közötti) az új fertőzöttek száma.

Sokan megkönnyebbülten nyugtázzák, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az omikron variáns a legtöbb fertőzöttnél csak enyhe, megfázásszerű tüneteket okoz. Szakemberek azonban figyelmeztetnek: nem szabad megfeledkezni a hosszú COVID-ról, ami enyhe lefolyású megbetegedés vagy tünetmentes fertőzés után is kialakulhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.