A népességfogyást ezért nehéz megállítani

HáziPatika

Családbarát országgá tenné a kormány Magyarországot, a népesség fogyását pedig a születésszám és a várható élettartam növelésével állítanák meg. Utóbbi azonban a számok tükrében nem lesz egyszerű feladat.

Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb állama közé emelné Magyarországot a kormány 2030-ig - jelentette be Orbán Viktor szerdán. A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén hatpontos tervben foglalta össze a kormány hosszútávú terveit. Az Index cikke szerint a következő években újabb intézkedésekkel tennék családbarát országgá Magyarországot, és kiemelt feladatként kezelnék a népességfogyás megállítását is.

Az előbbi terv igazodik a kormány két hete bejelentett, hétpontos családvédelmi akciótervéhez is, és a demográfiai mélyrepülés megállítása is régóta hangsúlyos a kormányzati kommunikációban. Bár a termékenységi ráta néhány éve nagyot emelkedett, kérdéses, hogy népességszám csökkenését milyen mértékben lehet még lassítani családpolitikai intézkedésekkel.

Egymillió magyar tűnhet el 2030-ig

Magyarországon 1981 óta csökken a népességszám, és bár az utóbbi évek politikai intézkedései nagy hangsúlyt fektettek a születésszám növelésére, ez önmagában kis eséllyel tudja csak megfordítani a tendenciát. Tanulhatunk valamit a Ratkó-korszak politikájából, a népességüket megtartó kelet-európai országoktól, vagy a sokasodó nyugat-európaiaktól? Szakértőt kérdeztünk - kattintson!

Családbarát országgá kell válni

Ma Magyarország Orbán szerint még nem családbarát ország, de a kormány fontos feladata, hogy a következő évtizedben azzá tegye. Magyarország GDP-arányosan kiemelten sokat költ családtámogatásra, a nemzeti össztermék 4 százalékát fordítja erre a célra. Ez nemzetközi összehasonlításban tényleg magasnak számít, a szomszédos országokban ez az érték a 3 százalékot sem éri el. Ez azonban a miniszterelnök szerint még nem elég, az államigazgatás még nem igazodik az anyák életritmusához, így akad még tennivaló. 

A kormányzati intézkedések tovább növelnék a születésszámot (Fotó: 123rf)
A kormányzati intézkedések tovább növelnék a születésszámot (Fotó: 123rf)

Ismét szóba került a népességfogyás problémája is, melynek kapcsán Orbán azt mondta, a kormány célja, hogy megállítsa, sőt megfordítsa ezt a folyamatot. Ehhez termékenységi arányt 2,1-re kellene emelni. Viszont mivel a miniszterelnök szerint egyre tovább élnek a magyarok, ezért átmenetileg már 1,8-as termékenységi rátánál is megállítható a népességfogyás. A statisztikai adatok viszont némiképp árnyalják ezt a képet.

Kevesebb nőnek kell többet szülni

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az 1980-as volt az utolsó év, amelyet demográfiai szempontból pozitívan zártunk, de már ekkor is csupán 3318-cal nőtt a magyar lakosság lélekszáma. Az azóta folyamatosan csökkenő népességszámot elsősorban három fő tényező befolyásolja: a termékenység, a vándorlási egyenleg, illetve a lakosság várható élettartama. Bár kisebb-nagyobb előrelépések történtek, összességében még egyik mutatónk sem túl jó.

Magyarországon a születéskor várható élettartam átlagosan 76 év (nőknél 78,7, férfiaknál 71,6 év), az Eurostat 2015-ös adatai szerint Európában csak Lettországban, Litvániában, Bulgáriában és Romániában számíthatnak rövidebb életre az emberek. Ez az érték 2013-ig emelkedett, azóta viszont stagnál, sőt 2017-ben kicsivel még csökkent is. Ráadásul a különböző társadalmi csoportok élethossza között is nagy különbség van, egy budapesti férfi például több mint négy évvel tovább élhet egy nógrádinál. 


Amiben tényleg látványos sikereket tudtunk elérni már néhány év alatt is, az a születések számának növelése: amíg 2011-ben egy szülőképes korú (15-49 éves) nőre 1,23 gyermek jutott, öt év múlva, 2016-ban már 1,49. Bár még ezzel sem sikerült elérnünk az EU-s országok 1,6-os átlagát, ilyen mértékű növekedést ebben az időszakban Európa egyetlen országa sem produkált. Viszont az elmúlt két évben ez az arányszám semmit nem emelkedett, esetleg a két hete bejelentett, gyermekvállalást ösztönző intézkedések hozhatnak előrelépést. Mivel ráadásul a szülőképes korú nők száma is csökken, kevesebb nőnek kellene sokkal többet szülniük ahhoz, hogy a népességszám csökkenését sikerüljön megállítani. Az alacsony születésszám egyébként nem csak Magyarországon, de egész Európában probléma, egyetlen EU-s ország sem éri el a népességszám növekedéséhez szükséges 2,1-es értéket.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+17, +22 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a Dunántúl és a középső területeken gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, északkeleten és a Tiszántúlon maradhat felhős, csapadékos az idő.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag