Alvásmegvonás: a legkegyetlenebb kínzások egyike

2014-ben szörnyű és meglepő részletek derültek ki az USA titkosszolgálatainak pszichológusok által kidolgozott vallatási technikáiról. Ezek között az egyik olyan kínzási technikát is megtaláljuk, melyet évezredek óta használnak: az alvásmegvonást.

180 órán keresztül ébren

"Az érintetteket hosszú időn, volt, akit 180 órán keresztül ébren tartottak, általában álló vagy egyéb kényelmetlen helyzetben, a kezüket gyakran a fejük fölé bilincselve. Legalább öt érintett hallucinációkról számolt be" - áll a nemrég megjelent, nagy botrányt kavart jelentésben.

Az alvásmegvonást nagyon régóta alkalmazzák kínzási technikaként, már az ókori Rómából is származnak erre vonatkozó feljegyzések
Az alvásmegvonást régóta alkalmazzák kínzási technikaként

Az alvásmegvonást nagyon régóta alkalmazzák kínzási technikaként, már az ókori Rómából is származnak erre vonatkozó feljegyzések. Különösen kegyetlen módszer, mert az emberek egyik legalapvetőbb funkciójára koncentrál, arra, amely a mentális és fizikai egészségünk fenntartásában is hatalmas szerepet játszik.

Jó tudni Ébredt már olyan álomból, amelyben megölt valakit? Ha igen, érdemes tudni: egy új német tanulmány szerint akik gyilkossággal álmodnak , ébren sokkal agresszívebbek és erőszakosabbak. Kattintson a részletekért!

Mennyi alvásra van szükség?

Egyénenként eltérő, hogy kinek mennyi alvásra van szüksége, illetve, hogy mennyit bír ki alvás nélkül. Átlagosan 7-9 óra alvásra lenne szükségünk (de a legtöbb ember krónikus alváshiányban szenved), de megfelelő körülmények között akár 24 órát vagy valamivel többet is kibírunk ébren anélkül, hogy hosszú távú károsodásokat szenvedne a szerveztünk.

Ha azonban hosszabb ideig alvás nélkül maradunk, azt jelentősen megsínyli a szervezetünk. Először csak ólmos fáradtságot érzünk, érzékenyek leszünk, nehezen koncentrálunk. Később egyre problémásabb lesz olvasni, tisztán beszélni, döntéseket hozni. A testhőmérsékletünk lecsökken, az étvágyunk viszont megnő. Ha az alvásmegvonás folytatódik, a következmények: az orientáció elvesztése, a látászavarok, az apátia, a letargia.

Mi történik, ha nem aludhatunk?

Hivatalosan ez minden, amit az emberi alvásmegvonásról tudunk, a kutatások ugyanis etikai okokból nem mentek tovább ezen a ponton. Állatkísérletek során azonban kiderült, hogy a hosszú távú alvásmegvonásnak végül halál a következménye. Ha ugyanis egy élőlény nem aludhat , az élet fenntartásához szükséges funkciók mindegyike sérül. Például az immunrendszerünk már nem tud minket megfelelően megvédeni, és ezek a negatív hatások még erőteljesebben jelentkeznek, ha egyébként is sérültek, betegek vagyunk, vagy valamilyen traumán estünk át. A gyógyulási folyamatok is lelassulnak és a fájdalomérzet erősebbé válik.

Hatékony információszerzési módszer-e az alvásmegvonás - tehetjük fel a kérdést, hiszen a vallatással foglalkozó szervezetek gyakran igazolják tetteiket azzal, hogy mások megvédésére szolgáló információkat akarnak megszerezni. Az alvásmegvonás azonban egyáltalán nem alkalmas erre a célra: 24 ébren töltött óra után az agyunk kognitív funkcióiban jelentés csökkenés figyelhető meg, romlik az emlékek felidézésének és a tiszta kommunikáció képessége, az alany hallucinálhat, sőt teljesen el is veszítheti a valósággal a kapcsolatot. Emiatt a megszerzett információk rettenetesen megbízhatatlanok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, így az ország északnyugati felén, kétharmadán gomolyfelhős, napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!